nlc.hu
TV-sztárok

Tóth Andi nagyváradi koncertje

Tóth Andit 8 év után elhívták a szülővárosába fellépni: szégyelli, ami történt

Tóth Andi nagyváradi koncertje nem úgy sikerült, ahogy eltervezte.

Az utóbbi időben több előadó is félbehagyta vagy el sem kezdte a koncertjét, amiért általában a hangosítók voltak a hibásak. Korábban ByeAlex kérte ki magának a rendezvény helyszínén a technikát, múlt hétvégén pedig G.w.M sétált le a színpadról a rossz körülmények miatt. Most Tóth Andival esett meg: nyolc év után meghívták a szülővárosába, Nagyváradra fellépni, ám a hangtechnikusok nem voltak a helyzet magaslatán, ezért látszott rajta a színpadon, hogy feszült.

Tóth Andi

Fotó: Birton Szabolcs / Central Médiacsoport / Central

„Kib*szottul sajnálom, hogy egy ilyen ótvar koncertet sikerült összedobnunk. Tényleg nagyon szégyellem! Mentségemre szóljon, nem az én hibám, kib*szott sz*r volt a hangosítás, sz*rt sem hallottam. Végig ideges voltam, káromkodtam… Csoda, hogy nem b*sztam a mikrofont a közönségbe. Szóval nagyon sajnálom. Nem voltak a topon a hangtechnikusok, és senki nem segített” – mondta 24 óráig elérhető Instagram-történetében az énekesnő, aki egy videón meg is mutatta, hogy miről beszél.

„Kösz a semmit! Elmondanám, hogy én nem hagynám ott ilyenkor a közönségem, szóval lenyomom bárhogy is, de ez élvezhetetlen volt mindannyiunk számára” – írta a videóhoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top