Palik László vendége volt a Futtában című sorozatában Hunyadi Donatella, aki többek között az édesanyjáról, a gyerekkoráról, a karrierterveiről és az édesapjával való viszonyáról is beszélt a műsorban. Elárulta, kettős érzés volt Kiszel Tünde lányaként felnőni, minden jót és rosszat együtt vészeltek át és elmondása szerint ő a világ legjobb édesanyja.
Az apjával való kapcsolatáról azonban szűkszavúan nyilatkozott. Palik László felhozta, hogy nemzetközileg elismert operaénekesként biztos büszke a lánya karrierútjára, amire Donatella csak annyit mondott, hogy: „igen, biztosan, nem tudom”.
Jóban vagyunk, hogy régen mi volt, azon változtatni nem lehet úgysem, jóvá tenni sem feltétlenül, de semmi baj nincsen, jóban vagyunk, és ennyi igazából
– vallotta be a kamerák előtt.