nlc.hu
TV-sztárok
Tovább romlott Christina Applegate állapota

Christina Applegate felszedett 18 kilót és bottal jár

Sajnálja, hogy nem figyelt fel előbb a betegsége jeleire.

Christina Applegate 2021 augusztusában, egy Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel küzd. „Néhány hónapja MS-sel (szklerózis multiplex) diagnosztizáltak. Furcsa utazás ez, de olyan emberek támogatnak, akikről tudom, hogy ugyanebben a helyzetben vannak” – írta akkor a színésznő.

Christina Applegate

Fotó: Getty Images

Applegate éppen akkoriban forgatta a Dead to me című Netflix-sorozat utolsó évadát és bár a készítők felajánlották, hogy megoldják nélküle, ő mindenképp folytatni akarta a munkát. „Úgy éreztem, hogy kötelességem befejezni így is a sorozatot. A készítők közül voltak, akik győzködtek, hogy hagyjam abba, és majd néhány epizódot összerakunk korábbi felvételekből. De én azt mondtam, hogy nem, megcsináljuk. De az én feltételeim szerint” – mondta.

A színésznő a The New York Timesnak adott interjújában őszintén beszél az állapotáról. „Ez az első alkalom, hogy bárki úgy láthat engem, ahogy jelenleg vagyok. Felszedtem 18 kilót; nem tudok járni bot nélkül. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy mindezzel nagyon is tisztában vagyok” – árulta el Applegate, majd hozzátette, visszatekintve már látja, hogy voltak jelei a betegségének.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top