Muri Enikő és Tóth Szabi három éve alkotnak egy párt, ám ezt nagyon sokáig titokban tartották. Egészen az idei Nyerő Párosig, ahol először vállalták fel szerelmüket. A műsorban volt pár összetűzésük a többi játékossal, kiestek, majd kaptak egy újabb lehetőséget, ahonnan már egészen a harmadik helyig mentek. Az egyik konfliktus után az énekesnő könnyezve mondta, fél, nehogy a műsor a kapcsolatuk rovására menjen.
Most hónapokkal később a Reggeli vendégeként biztosított arról mindenkit, hogy ez nem történt meg.
„Nem változott semmi. Együtt vagyunk, szeretjük egymást . Attól féltünk, hogy ez elvesz a kapcsolatukból, de inkább hozzáadott és a legnagyobb szerelem van és minden szuper” – mesélte az énekesnő, aki arról is szót ejtett, hogy a Sugarloaf életébe is hozott változást a Nyerő Páros, ugyanis egy másik játékossal, Lotfi Begivel hoznak most ki egy közös számot.