nlc.hu
TV-sztárok
Tóth Andi feladja a karrierjét

Tóth Andi: „Ezennel abbahagyom az éneklést”

Zavarja, hogy nem abban a műfajban lehet sikeres, amit igazából szeret.

Tóth Andinak nemrég egy nagy vágya teljesült: beülhetett a Sztárban sztár zsűrijébe. Korábban már elmondta, szerepelt minden műsorban, amiben szeretett volna, a továbbiakban tartózkodik ezektől a megjelenésektől. Ma azonban sokkoló hírt közölt az Instagram-oldalán, ami a rajongókat is ledöbbentette.

Ezennel abbahagyom az éneklést

– kezdte a mondandóját az énekesnő. „Sokáig tudnám sorolni az okokat. Akik ismernek, tudják, hogy nekem mindig is a zene volt mentsváram, gyerekként is ez volt a menekülésem.”

Tóth Andi

Fotó: Trenka Attila

Tóth Andi ezután hosszan indokolta a döntését: elmondta többek között, hogy abban a műfajban, amit ő igazán szeret, nem lehet sikeres, hiszen nem ezt várják tőle. Tavaly rengeteg fellépése volt, de egyiket sem élvezte igazán, mert úgy érezte, ez nem az ő útja. A Sztárban sztár első adásában el is mondta, hogy amíg igazán erőből énekelt, addig egy dala sem lett sikeres, amikor elkezdett “motyogni”, akkor kezdett el növekedni a Youtube-on a rajongótábora, ezt azonban nem szeretné tovább csinálni.

Van még pár kiadatlan dala, amik folyamatosan jönnek majd, de utána otthagyja a szakmát. A menedzserével, akit Istiként emleget, kiadót alapítanak, ő lesz a kreatív igazgató. Az a terve, hogy minél több zenésznek segítsen, emellett pedig egy ruhamárkát is elindít, ám erről egyelőre nem árult el részleteket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top