nlc.hu
TV-sztárok

Megjutalmazza az ATV a MaiTéma stábját

Megjutalmazza az ATV a MaiTéma stábját, akik segítettek az ájult Kis-Benedek Józsefen

A mentők kiérkezéséig remekül helytálltak.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, két nappal ezelőtt aggasztó jelenetek zajlottak le az ATV MaiTéma című műsorának élő adása közben. A szakértő Kis-Benedek József egyszer csak rosszul lett és ájultan esett össze a stúdióban. Egyből megszakították a forgatást, a mentők gyorsan kiértek a helyszínre, majd a Honvédkórházba szállították a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 74 éves oktatóját.

Kis-Benedeket tegnap már elérte a Blikk, nyilatkozott az állapotáról. „Nagyon köszönöm az érdeklődést, fogalmam sincs, mi történhetett velem. Azt éreztem, hogy szédülök, forog velem a világ. Aztán eldőltem, mint egy zsák. Még folyik a vizsgálat, tegnap este óta itt vagyok a Honvédkórházban. Hálás vagyok a csatornának, gyorsan cselekedtek. Nem történt még hasonló sem velem korábban, úgy néz ki, valahol el kell kezdeni” – mondta.

Amíg a mentőegység nem ért a helyszínre, a stábtagok próbáltak segíteni az ájult férfin – ezért az ATV megjutalmazza őket. A csatorna a story.hu érdeklődésére elárulta, hogy Németh S. Szilárd vezérigazgató szóbeli dicséretben részesítette Bodacz Balázs műsorvezetőt és a helyszínen lévő kollégáit példás helytállásukért, a jövőben pedig ajándékcsomaggal is megjutalmazzák őket.

Bodacz Balázs

Fotó: ATV

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top