nlc.hu
TV-sztárok
Így van most a börtönben Galambos Lajos

Galambos Lajos ügyvédje: „Most már sokkal jobban van pszichésen”

Sajnos az egészsége nem javul.

Galambos Lajos április végén vonult a börtönbe, ahol a jogerős ítélet szerint 3 és fél évig kell bent lennie. Rengeteg hír érkezett arról, hogy a trombitás egészségügyi állapota folyamatosan romlik, így érthető okokból otthonápolási kérvényt nyújtott be, amit a minap jogerősen is visszautasítottak

Galambos Lajos

Galambos Lajos (Fotó: Tények Plusz)

Dr. Csontos Zsolt a Tények Plusznak beszélt arról, hogyan fogadta a rossz hírt Lagzi Lajcsi és mivel tölti a mindennapjait a rácsok mögött. 

„Én azt látom, hogy a döntés kezdetben nagyon megviselte, de ez érthető. Most már sokkal jobban van pszichésen. Éppen arról számolt be, hogy a séta alkalmával Kosztolányi- és Örkény-novellákat olvasott fel a fogvatartott társainak, tehát próbálja erősnek tartani magát – magyarázta dr. Csontos Zsolt, majd arra is kitért, Lajcsi állapota nem javul, sőt, egyre inkább romlik. – Feljogosított arra, hogy elmondjam, hogy a mindennapi tisztálkodását sem tudja egyedül elvégezni, ehhez orvosi utasítás és engedély alapján segítséget kell igénybe vennie. Tehát azt állítani, hogy nincs olyan betegsége, ami miatt segítségre szorul, több kérdést vet fel, mint amennyi megnyugtató választ adna.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top