Zdroba Patrikék tovább tolják az esküvőt: „Megkerestek egy olyan műsorral, ahol össze tudtunk volna házasodni”

T. D. | 2023. Szeptember 08.
Valami mindig közbejön.

Négy éve van együtt az X-Faktorból ismert Zdroba Patrik és párja, Bádoki Bettina, és mivel mindketten úgy érzik, megtalálták az igazit, tavaly októberben azt nyilatkozták, hogy elkezdték szervezni az esküvőjüket. A lakodalom azonban elmaradt. 

Fotó: Trenka Attila

Eredetileg idén keltek volna egybe, majd a legutolsó információk szerint ősszel tartották volna a nagy napot. Most a Reggeli vendégei voltak, ahol ismét más dátummal hozakodtak elő. 

„Ez az esküvőtéma is olyan, hogy nem tudom, hányszor jelentettük be, hogy lesz, nem lesz. Jövőre lett volna az esküvőnk, viszont minket egy másik csatornától megkerestek egy olyan műsorral, hogy össze tudtunk volna házasodni. Sokat filóztunk rajta, de mivel nagyon jó ajánlatot adtak, elvállaltuk. Összecsődítettünk mindenkit és bejelentettem, hogy két hónap múlva mégis lesz esküvő… Aztán az egész műsort lemondták úgy, ahogy van – magyarázta Bettina, majd vőlegénye is kiegészítette. – Jobb ez így. Az esküvő egy intim pillanat.”

Exit mobile version