Hosszú interjút adott a Blikknek Héder Barna, amelyben többek között a jelenlegi munkájáról és a gyerekeiről is beszélt, de kitért arra is, hogy milyen viszonyban van manapság Palik Lászlóval.

Héder Barna és Palik László ma már nem is beszélnek egymással – Fotó: nlc-montázs, fotók forrása: (b): Sajtóklub // (j): Palikék világa/ YouTube – videó
Mint a bulvárlap megjegyzi, Héder Barna életútja szorosan kapcsolódott Palik Lászlóéhoz, nemcsak kollégák, hanem barátok is voltak. Az interjú során arra a kérdésre, hogy most milyen a kapcsolatuk, a Sztárbox műsorvezetője a következőket válaszolta: „Hogy is mondjam…? Más irányba ment és fordult az életünk”.
„Egyáltalán beszélnek egymással?” – kérdezett rá az újságíró, mire Héder: „Nem„.
Majd arra a kérdésre, hogy „Összevesztek valamin?”, Héder így felelt: „A mi történetünk, kettőnkre tartozik. Annak idején sok mindent csináltunk együtt. A Radio Bridge, egy fitneszklub, benne kávéházzal, az Eurosport magyar nyelvű adása, és még sorolhatnám – közös projekt volt. Jól tudtunk együtt dolgozni, de aztán véget ért. Azóta nem keressük egymást.”
Héder Barna amúgy jelenleg a nemzetközi vívószövetség nagy versenyeinek televíziós közvetítését felügyeli. „Járom a világot, ott vagyok a versenyeken, és nagyon élvezem” – mesélte. A 61 éves extévésnek három tizenéves gyereke van: „A 16 éves fiam, Benedek tehetséges vitorlázó, az ifivébén idén nyáron negyedik lett. Lányaim, Lujzi és Gerdi akrobatikus tánccal foglalkoznak, eredményesek.”