
Ha egyetlen címet kellene említeni a ‘90-es évekből, amit nagy valószínűséggel egy egész ország látott, az a Rendőrakadémia lenne. A film 1984-ben került az amerikai mozikba, Magyarországon azonban csak öt évre rá, 1989-ben mutatták be. Ez azonban nem csökkentette a vonzerejét, a legtöbb családi összejövetelen előkerült VHS-kazettán, miután a házigazdák kipattogtatták a tálcás popcornt a tűzhely felett.
Sokan nincsenek már velünk
A rendőriskola kadétjainak bénázása körül igazi kultusz alakult ki, sokan még ma is fejből idézik a szállóigévé vált mondatokat, pedig akárhogyan matekozunk, tényleg 40 év eltelt a bemutatója óta. Sajnos azóta a főszereplők közül már nincs mindenki közöttünk. A flúgos Eric Lassard parancsnokot alakító George Gaynes 2016-ban, 99 évesen vesztette életét. David Graf, Eugene Tackleberry megformálója 2001-ben hagyott itt minket, míg a Hightower bőrébe bújó egykori amerikaifutball-játékos, Bubba Smith 2011-ben halt meg. A halkszavú Hooksot megformáló Marion Ramsey sem élhette meg a 40. évfordulót, ő 2021-ben vesztette életét.
A többi fő(bb) szereplő azonban még aktív szereplője a filmiparnak, mutatjuk, hogy mennyit változtak a sorozat óta!



