nlc.hu
TV-sztárok
Kökény Attiláék már unják a hercehurcát: többet nem költöznek?

Kökény Attiláék már unják a hercehurcát: ez lesz az utolsó költözésük?

Kökény Attila már most a háta közepére kívánja az építkezést. Ugyan eladták a nagy családi házat, de a költözés nem megy olyan gyorsan, mint azt hitték.

Kökény Attila és felesége, Aranka, elég nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a nagy családi házukból egy kisebbe mennének, de álmaik otthona még közel sincs kész állapotban.

Kökény Attiláék már unják a hercehurcát: ez lesz az utolsó költözésük?

Az énekes és a felesége így egy időre kénytelenek voltak albérletbe költözni, ám így kevesebbet látják az unokáikat. Kökény Attila és felesége úgy döntöttek, hogy elköltöznek, mivel elmondásuk szerint a családi ház túl nagy lett számukra, hiszen a két idősebb gyermekük már elköltözött, és a legkisebb is már 18 éves, így ő sem marad velük sokáig. A ház eladásával nem volt probléma, viszont az új lakhely megtalálásával már annál inkább.
 
„Ugyan hamar rábukkantunk az „igazira”, álmaink otthonára, amire rögvest le is csaptunk, de mivel egy öreg házról van szó, ami nem kis felújításra szorul, tudtuk, még legalább fél évig nem fogunk tudni beköltözni. Tehát jelenleg albérletben élünk, és ez – jobb esetben – szeptemberig így is marad. De a karácsonyt már biztosan az új otthonunkban töltjük” – mesélte Attila. Majd hozzátette:

„A hátam közepére kívánom ezt a költözést, a tatarozást, meg az ezzel járó stresszt… Abba kapaszkodom, hogy innen már tényleg nem megyünk tovább, így megéri belefeccölni az időt és energiát, nem mellesleg a pénzt. Legalábbis ezt mondogatom magamnak, amikor egy másik lakásba járok át zuhanyozni, mert az albérletünkben egyszer csak elmegy a víz… Volt már ilyen párszor. Az a szerencse, hogy egy havertól bérelem, akinek van egy másik, még üresen álló lakása a lakóparkban, és ilyenkor beenged oda. Ez viccesen hangzik, tudom, valahol az is. Mondjuk, akkor kevésbé tartom annak, amikor papucsban meg köntösben, tusfürdővel a kezemben battyogok át… Nem is ez a legnagyobb baj, inkább az, hogy ide nem nagyon tudnak átjönni az unokáink. Ahhoz kicsi a tér, és nincs plusz szoba. Így most mi megyünk a gyerekeinkhez látogatóba, de az meg nem ugyanaz. Ráadásul nekünk, zenészeknek a nyár a főszezon, így mostanság ritkábban is jutok el unokázni. Hiányoznak”– mondta a story.hu-nak.

A házépítés mindig nagy erőfeszítésekkel jár és ezt az énekes is megtapasztalta.

„Ugyanazzal a brigáddal dolgozunk, akikkel korábban is, így szerencsére tudjuk, hogy megbízható szakemberekről van szó. Ettől függetlenül azért rendszeresen oda kell menni egyeztetni, mit és hogyan szeretnénk, ki kell választani a járólaptól kezdve a konyhabútoron át a kilincsekig mindent. Vagyis a feleségem kiválasztja, én meg rábólintok.. és hát, neki vannak igényei… De én is úgy vagyok vele, ha már egyszer nekiláttunk, akkor legyen is olyan, ami a mi kényelmünket szolgálja akár évtizedeken át. És most nem is luxusdolgokról beszélek. Legyen egy szép kis otthonunk egy szép kis kerttel, többre nem is vágyunk. Különben a házban két hálószoba van, egy nekünk és egy Lali fiunknak, de van egy nagy nappali, amiben lesz majd egy kihúzható kanapé, ha a gyerekeink vagy az unokáink nálunk aludnának. Várjuk, hogy elkészüljön, és közben bízunk abban, hogy nem megy rá a józan eszünk” – tette hozzá az előadó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top