Tizenegyedik házassági évfordulóját ünnepli Kucsera Gábor és Tápai Szabina! A sztárpár rengeteg örömön és megpróbáltatáson ment keresztül ez alatt a tizenegy év alatt, melyekről a sportolónő a saját közösségi oldalán vallott.
Az utóbbi időben már sejteni lehetett, hogy sztárpár több mint egy év különélés után újra egy párt alkot. Több napilap is foglalkozott a témával, mellettük pedig a Reddit celebeket kibeszélő csoportjának tagjai is biztosra vették, hogy ismét egy párt alkot a két sportoló. A híreszteléseket végül Hajdú Péter műsorában erősítette meg Kucsera Gábor, aki a beszélgetésük során azt is elmondta, hogy valóban megcsalta a feleségét. Mint mondta, Tápai Szabina erről nem tudott, ő vallotta be neki, ezután pedig megromlott a viszonyuk és külön költöztek. Úgy látszik, mára sikerült mindent megbeszélniük és tiszta lappal kezdték újra a kapcsolatukat.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Szabina bejegyzése, amit a közösségi oldalán tett közzé tizenegyedik házassági évfordulójuk alkalmából!
2024.06.28. 11 év, 3 gyermek, házasság, majd majdnem válás, aztán mégis házasság. Ebben volt minden már. Óriási küzdelem,sokszor önmagunkkal. De itt vagyunk! Boldog Házassági Évfordulót Nekünk!
– olvasható Szabina tollából. A bejegyzést ide kattintva lehet megtekinteni.
Úgy tűnik, a pár őszintesége a követőikre is nagy hatással volt, ugyanis rengetegen kifejezték támogatásukat a sztárpár felé, illetve sokan azt is megvallották, hogy a saját házasságukban is történtek hasonló problémák.