Úgy tudom, a kisfiaddal, Karesszel alig néhány nap van a születésnapotok között, ezért többnyire az ő ünneplésére helyezed a hangsúlyt, és nem a sajátodra. Idén sem lesz ez másképp, hogy a negyvenediket ünnepled?
Az idei talán annyiban lesz más, hogy most nem vonjuk egybe a kettőt, hanem megünneplünk engem külön is. Nekem minden szülinap ugyanolyan, ha kerek, ha nem. A harmincadikon ugyan volt egy nagy meglepetésbulim a Balatonon, ami nagyon jól sült el, de azt sem én szerveztem. Nem szoktam magam különösebben ünnepelni.
És másokat?
Nem vagyok jó ebben. A szervezés nem az én terepem, a magam dolgával is alig boldogulok. Azt hiszem, még soha senkinek nem szerveztem meglepetésbulit.
Én 43 vagyok, és hozzád hasonlóan a születésnapjaim sokáig nekem sem jelentettek sokat. A 40. viszont annyiban más volt, hogy valamiért nyomasztani kezdett, hogy most már biztosan túl vagyok a felén, vajon mennyi lehet még hátra ezután és mit fogok kezdeni vele. Neked vannak hasonló gondolataid?
Engem ez már kisgyerek korom óta foglalkoztat. Nyomaszt, hogy múlik az idő és túl rövid az élet, ráadásul csak egy van belőle. Képes vagyok ezen szorongani, ráadásul ahogy öregszem, egyre jobban. Kíváncsian várom, hogy elérem-e valaha azt a kort, amikor már nem görcsölök ezen. Gyerekként azt gondoltam, hogy a felnőttek már biztos nem aggódnak. Hát én egyre jobban aggódom.
Történt valami gyerekkorodban, és ezért foglalkoztat ez már ilyen régóta?
Nincs ennek konkrét oka, hacsak az nem, hogy gyerekkorom óta látom, milyen csodálatos, nagyszerű dolog az élet, és milyen keveset kapunk belőle. Szerencsések vagyunk, hogy megszülettünk. Ha pedig már megszülettünk, miért nem maradhatunk kicsit tovább? Ez a közel száz év nagyon kevésnek tűnik.
Ezek szerint te azok közé tartozol, akik az öregkortól nem félnek, csak a haláltól?
Szeretnék minél tovább élni. Nem értem azokat az embereket, akik nem akarnak megöregedni és küzdenek ellene. Nincs azzal semmi baj. Öregedjek meg, amennyire csak tudok.
Fotó: Mikus Alex
A családban jók a mutatók?
Hálistennek jók. A férjem oldalán és az én oldalamon is.
Teszel is azért, hogy egészségesen élj. Például rengeteget futsz.
Igen, most még az egészséges kategóriába tartozom, de tény, hogy az ultrafutásban, amit kinéztem, vannak ám nagyon extrém távok is. Szinte nincs is határa. Bár lehet, hogy én ennyire messzire azért nem merészkedem el. Több száz kilométert lefutni már nem biztos, hogy egészséges. De megértem őket, mert rá lehet erre kattanni. Imádok futni, de nem hiszem, hogy bele kellene halni.
Az anyává válás hogyan befolyásolta a jövőképedet?
Emlékszem, hogy már a kórházban a szülés után realizálódott bennem – és szerintem ezzel sok anya így van – , hogy nem lehetsz örökre együtt a gyerekeddel. Ez sokkoló érzés. Ott fekszel az ágyon, öleled a picit és az jár a fejedben, hogy ti ketten nem lehettek örökre együtt. Ezt fel kell dolgozni.
Irigylem azokat, akik őszintén hisznek abban, hogy van élet a halál után. Én is próbálom ezt valahogy elhinni, de még van hová fejlődnöm.
De az a minimum, hogy szeretném látni az unokámat. Megnehezítettem a dolgom azzal, hogy elég későn szültem, ráadásul a fiataloknál a gyerekvállalás is egyre jobban kitolódik… Ezek nagy kérdések. De nyilván nem lehet folyton ezen görcsölni, nem lehet így eltölteni egy születésnapot. (nevet) Nem akarom megölni a bulit.
Mit gondolsz, a húsz évvel ezelőtti Trokán Anna elégedett lenne, ha látná azt az életet, amit jelenleg élsz? Ilyesmire vágytál akkoriban vagy valami teljesen másra?
Az embernek fiatal korában vadabb vágyai vannak. Ám ami most van, az sokkal jobb, mint amit valaha is elképzeltem. Jól érzem magam a bőrömben, és már tudom, hogy ha valamit nagyon-nagyon szeretnék, azt meg is tudom valósítani, ha nap mint nap teszek érte. Persze ehhez hozzátartozik, hogy ma már elérhető vágyaim vannak. A 18-20 évesen dédelgetett álmaim nem voltak reálisak.
Például?
Például arról álmodoztam, hogy egy Broadway musical sztárja vagyok New Yorkban. Később aztán rájöttem, hogy igazából nem erre vágyom.
Azért a Chicago főszerepe csak összejött.
Igen, és bár Sopron nem New York, én mégis úgy éltem meg, mintha a Broadwayn lennék. A legjobb tudásom szerint csináltam meg azt a darabot. Ma már nem vágyom Amerikába, nem kell világgá mennem ahhoz, hogy jól érezzem magam.
Nekem sosem tűntél olyannak, aki a karrierjét helyezi a középpontba. Az interjúid nyolcvan százalékában is inkább az életedről, a hobbidról vagy a családodról beszélsz, a munkád csak kis szeletet képvisel.
Ez tényleg így van, és nagyon érdekes. Mindig azt fogalmazom meg, hogy talán túl civil vagyok színésznek. Közben meg mégis a színház nyelvén beszélek, ez az igazi közegem, abban nőttem fel, ott érzem komfortosan magam. Ez azonban nem jelenti ezt, hogy ne élvezném nagyon a hétköznapi életemet. Mindez talán abból adódik, hogy a szüleim is így éltek.
Hiába volt apu országosan ismert, és anyut is sokan ismerték, mi mindig a leghétköznapibb életet éltük.
Színész vagyok, de elsősorban ember. A karrier és a munka meg olyan dolog, hogy én mindig örülök annak, ami van, és nem hajtok azért, hogy több legyen. Amikor öt évre Veszprémbe szerződtem, rögtön éreztem, hogy nekem ez a feladatom. Varázslatos öt évet töltöttem a városban. Amikor ez véget ért, elmentem szabadúszni. De bármit is csináltam, mindenbe száz százalékosan beletettem magam.
Emlékszem, egyszer interjúztam édesapáddal, Trokán Péterrel egy nyári forgatáson, és az interjú egy része arról szólt, hogy mennyire jó lenne most a Balatonon lenni.
Igen, ez apu. Nálunk anyu a munkamániás. Ő nagyon nehezen bírja, ha épp nincs semmi dolga. Imádom a szakmámat, de annyi izgalmas dolog van még a világon a színházon kívül. Sok színész beleesik abba a csapdába, hogy bezárja magát ebbe a világba, és nem tud kilépni ebből az ördögi körből. Én nem ilyen vagyok. Rám azt szokták mondani a kollégák, hogy örömszínész vagyok. Azt csinálom, amit szeretek, és ha már nem érzem jól magam egy helyzetben, kilépek onnan. Nyilván egzisztenciálisan ezt nem mindig tudja megtenni az ember, de ha úgy alakul, el tudom ezt engedni. Egy fontos szelete ez az életemnek, de nem az egész életem. Főiskolásként persze ezt másképp láttam. Akkor még csak a színház volt, és annyira jó akartam lenni, hogy hajlandó voltam beledögleni. De abban az életkorban ez rendben van. Ma is imádok színpadon állni, ebből élek, de nem esem kétségbe, ha egy darabig nem csörög a mobilom.
Mesélted korábban, hogy szabadúszóként jellemző az életedre, hogy időnként annyi feladatot kapsz, hogy alig bírsz megfelelni nekik, máskor meg hosszú ideig nem történik semmi. Az utóbbi esetben be szokott indulni nálad az egzisztencialista szorongás?
Hogyne. De hálistennek, amikor nagyon kétségbe esem, mindig megszólal a telefonom. Nem vagyok jó az önmenedzselésben, nem járok a különféle társasági eseményekre, és mióta a városon kívül lakunk, nem nagyon van időm bemutatókra menni. Bőven elég kilogisztikázni, hogy ki vigyázzon a gyerekre, amikor fellépésem van, nehéz emellett egyéb programokat csinálni, ez azonban ahhoz vezet, hogy nem látják sokat az arcomat. Ehhez képest szerencsére sosem felejtenek el, de tegyük hozzá, hogy
a Trokán névvel szerencsém van. Apuval és Nórival mi megsokszorozott erővel vagyunk jelen a szakmában. A Trokán név hármunknak köszönhetően mindig jól forog, és ez nagy áldás, mert ha épp nem csinálok semmit, akkor is tudnak rólam.
Tudom, hogy tehetnék többet azért, hogy több munkám legyen, de igazából azzal sincs gond, ha otthon vagyok, mert addig is többet vagyok a gyerekemmel. Nekem már ő a legfontosabb az életemben. A covid miatt gyakorlatilag öt évet töltöttem vele otthon, és ez volt a legjobb, ami történhetett. Csináltuk a dolgunkat, akkortájt költöztünk, dolgoztunk a kerten, a házon, és a futás is akkor jött az életembe. Lett egy személyi edzőm, elkezdtem versenyezni. Színház nélkül is kerek volt az életem. Az a típus vagyok, aki képes saját magát a hajánál fogva kirángatni az önsajnálatból. Nem vagyok hajlandó erre sok időt szánni, inkább előre menekülök. Ha kétségbe esnék, az idővel hozná magával a többi zavart, nekem pedig eszem ágában sincs egyre mélyebbre ásni magam. Ösztönösen mindig kitalálok valamit, és talán ez az aktív jelenlét is hozzájárul ahhoz, hogy vonzom a munkákat és a különböző tevékenységeket.
Fotó: Szél Johanna
Az, hogy nem vagy hajlandó befelé fordulni egy korábbi negatív spirálod tapasztalataiból fakad?
Nem, egyszerűen ilyen vagyok. Ez van belém kódolva. Persze az én életemben is akadtak nehézségek, de nem voltam hajlandó megállni és a sebeimet nyalogatni. Egyből mentem tovább. Ha meg is állok, csak pillanatokra teszem. Elsiratom a bánatom, megrázom magam és megyek tovább.
Munka szempontjából hogyan telik a nyarad?
Még nem hivatalos, ezért nem mondhatok semmi konkrétumot, de úgy néz ki, hogy ősztől egy társulathoz szerződöm. Nyolc év telt el azóta, hogy utoljára voltam társulati tag, elkezdett hiányozni.
Annyit azért elárulhatsz, hogy vidéki vagy fővárosi színház?
Fővárosi. Egy kicsit belefáradtam ebbe a mindenhonnan nyomtalanul kell eltűnni az öltözőből életmódba, és egzisztenciálisan is kiszámíthatóbbnak tűnik most nekem a társulati lét. Ezen kívül kész lett egy rövidfilmem, amit pont tegnap néztem meg, és még most is a film hatása alatt vagyok. Reméljük, hogy minél több fesztiválra el tud jutni. Már négy éve játszom A két pápát a Rózsavölgyi Szalonban a szakma óriásaival, Beleznay Endréékkel pedig benne vagyok a Szeretőből egy is sok című darabban, ami egy totális vígjáték, és sok helyen megfordulunk vele a nyáron. A Loft című előadásba pedig Sárközi-Nagy Ilona helyére ugrottam be, aki épp babázni ment. Ez egy kicsit melósabb nyár lesz, de azért sokat leszünk a Balatonon is a papánál.
Görögországba idén nem jutsz el?
Már tavaly is kimaradt. Nagyon megdrágultak a repülőjegyek. Persze, ha látok valami kecsegtető last minute ajánlatot… De most épp egy lakóautós nyaralást tervezünk. Az a cél, hogy legyen benne egy kis hegyvidék Szlovéniában, és némi tengerpart Horvátországban. Mióta terepfutó lettem, beleszerettem a hegyekbe, pedig korábban inkább tengerpartos voltam. Lehúztunk a partra, és ott pusztultunk a tűző napon reggeltől estig. Ezt ma már nem bírnám csinálni, mert ahogy öregszem, úgy bírom egyre kevésbé a meleget. Igyekszünk aktívan nyaralni, mert ugyan nagyon jó a vízparti nyaralás, de abból végül nem sokra fogsz emlékezni később.
