Hujber Feri az összes pár füle hallatára bevallotta, hogy mindenkinek azt mondja, amit hallani akar. Párja tekintetéből és mikrofonban alig hallható morgásából tudhatjuk, hogy nem tartotta Feri húzását a legtaktikusabb döntésnek.

(Fotó: RTL)
„Elképesztő páncélokat raksz magadra, én mindenkinek eljátszom azt, amit hallani akar. Mindenkinek azt mondom, amit hallani akar, és akkor egész egyszerűen ez az én páncélom. Ez eddig működött mindig” – mondta Hujber Feri, aki sokat változtatott az életmódján, szívbetegsége miatt mégis retteg a párja, hogy valami komoly baj történik.
„Köztünk majdnem 20 év a korkülönbség, ő pedig szívbeteg. Gondolni se akarok rá. Mondhatom azt, hogy ez a levegőben lóg… Tíz éven belül egyedül maradhatok. Volt már rá példa, hogy úgy hívtam ki a mentőket, hogy kékült, nem kapott levegőt”- mondta Hujber felesége, akinek nem alaptalanok a félelmei, mivel párjának volt két szívleállása, és egy stroke-ja.