nlc.hu
TV-sztárok
Nyerő Páros: összeomlott és sírt Simon Attila

Zokogva omlott össze a Nyerő Párosban Simon Attila

Magába roskadt egy Nyerő Páros-feladat után Simon Attila, és csak sírt.
Simon Attila,

A Nyerő Páros legutóbbi adásában a villa férfijainak kellett próbára tenniük magukat. A memóriajáték során nekik kellett nemcsak megjegyezniük a képen látható tárgyak pontos helyét, hanem a párjukat is instruálni és közösen a megfelelő helyre pakolniuk mindent. Berki Mazsi és párja, Kajári Zoltán kiemelkedően jól teljesítettek a feladatban, ellentétben Simon Attiláékkal. Az exfocista nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy a kapkodása miatt 10 perc feletti időeredménnyel teljesítettek.

Simon Attila a villába visszaérve is csak magát ostorozta, ingerültségét a felesége sem tudta csillapítani. Dühében még egy széket is felrúgott az udvaron. Annyira elégedetlen volt a játékban nyújtott teljesítményével, hogy teljesen magába roskadt. Zokogva omlott össze.

A csalódott exfocistát Szabó Simon próbálta megvigasztalni, megnyugtatni.

Miután minden versenyző visszatért a villába, kiderült a többi pár ideje is, így végül fellélegezhettek Simon Attiláék, mivel nem ők végeztek az utolsó két helyen. 

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top