nlc.hu
TV-sztárok
Básti Juli fia, Samu: „Készenléti állapotban vagyok”

Mindenórás Básti Juli fiának párja, Martinovics Dorina

Hamarosan apa lesz Puskás Samu, párja, Martinovics Dorina 15 évvel idősebb a rendezőnél.

Martinovics Dorina és Puskás Samu már több mint két és fél éve alkotnak egy párt, a közös munka hozta őket össze.

“Tavaly tavasszal mutatták be a Centrál Színházban a Prima Facie (Az ártatlanság vélelme) című monodrámát Dorina előadásában, amit Puskás Samu rendezett. Ám a próbák kezdetekor már egy pár voltak, a produkció előkészítése, a felkészülési folyamat hozta őket össze. Nagyon passzolnak egymáshoz, komoly a kapcsolatuk, együtt élnek” — árulta el akkor egy névtelen forrás.

Mindenórás Bást Juli fiának párja, Martinovics Dorina

(Fotó: Olajos Piroska/fotocentral)

Nemrég pedig egy újabb örömhírrel szolgáltak, mely szerint bővül a családjuk: a rendező és a színésznő az első közös gyermeküket várják, Dorina mindenórás – írja a Blikk.

“Így most készenléti állapotban vagyok” – mondta a Best magazinnak Puskás Samu, majd kitért arra is, hogy okozott-e problémát a felesége és közte a 15 évnyi korkülönbség.

„Nem (…) Iszonyatosan ritka, hogy két ember úgy istenigazából összetartozik. Ehhez akkora szerencse kell, hogy ha megadatik, az szerintem messzire látszik. (…) Dorinának van két káprázatos gyereke, egy szépséges kislány meg egy szép szál legény. Úgyhogy az elmúlt két évben folyt a tréning, télen jöhet a vizsga” – mondta boldogan a rendező.

Puskás Samu Londonban tanult autótervezőnek, de annyira megviselte ez az időszak, ezért úgy döntött, vált, méghozzá a színészi pályát választja.

„Elmentem autótervező szakra, és egy kvázi, mint az akrobatáknak a védőháló, azt gondoltam, hogy nekem muszáj kiépítenem valamilyen stabilt, amire visszahanyatlik az ember, ha a másik terv nem jön be” – mondta Samu, aki végül Los Angelesben tanult filmszínésznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top