Delhusa Gjon a közelmúltban egy szabálytalan parkolást próbált megúszni Újbudán, nem is akárhogy: egy rendőrigazolványt lobogtatva azt állította a köztereseknek, hogy ő baleseti helyszínelő, és „már énekelt annyit az életében, hogy jár neki a rendőrségi igazolvány”.
Az október 7-i esetről videó is készült, de az énekes nem lett szabálykövetőbb, decemberben ismét tilosban parkolt – közölte pár napja Kreitler-Sas Máté, Újbuda alpolgármestere a Facebookon. Hozzátette, nem maradt más választása, mint ismét közterület-felügyelői eljárást kezdeményezni.
A rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást az énekes ügyében. Ezért érdekes, hogyan jutott hozzá Delhusa Gjon a rendőrigazolványhoz, ami valószínűleg a szolgálat közben megsérült vagy hősi halált halt rendőrök családját segítő szervezettől származik.
A Bors telefonon érte utol az énekest, aki először vidáman közölte, hogy az egész ügy csak egy kis tilosban parkolás. Aztán arra kérte a lap munkatársát, hogy a plecsnijével kapcsolatban keressék azt a rendőrt, aki átruházta rá, de az illető nevét és rangját már árulta el.