nlc.hu
TV-sztárok
Vastag Tamás: „Megbuktam apaként, társként…”

„Megviselt a gyerekeim édesanyjának elvesztése” – Vastag Tamás úgy érzi, emberileg megbukott

A 33 éves színész-énekes Rónai Egon Húzós című műsorának vendégeként árulta el: úgy érzi, emberileg megbukott és azzá az emberré változott, akit édesapja gyűlölt.

Vastag Tamás a helyes, szomszéd srác image-ével lett közismert az X-Faktorban, ám idővel ez az image kezdett terhessé válni a számára, egyre nehezebb volt együtt élnie vele. Nem gondolja, hogy olyan makulátlan lenne, mint az a kép, ami kialakult róla, sőt úgy érzi, emberileg megbukott.

Tavaly óta tudjuk, hogy a 33 éves színész-énekes hosszú ideje nem alkot egy párt egykori kedvesével, akitől a két fia született.

A gyermekeim édesanyjának elvesztése engem borzasztóan megviselt öt évvel ezelőtt. A családomat elvesztettem, megbuktam apaként, társként. Édesapám gyerekkoromban rengeteget mesélt róla, hogy mennyire gyűlölte az apját. És azt éreztem, hogy azzá az emberré válok, akit édesapám gyűlölt. Ebből nem volt semmi igaz. Ez csak az én fejemben létezett. Édesapám szeretett, édesanyám is. Mindenki úgy volt vele, hogy így a legjobb, és hogy a párkapcsolatok fele válással végződik. De én ezt nagyon nehezen éltem meg.

–  idézte az interjút a Story.

Vastag Tamás egy tavalyi showban (fotó: TV2/Fotocentral)

Tomi sokáig senkivel nem osztotta meg a kétségeit és problémáit, annak ellenére sem, hogy ez az időszak padlóra küldte.

Azért nem beszéltem róla, mert hagytam, hogy akkor engem feszítsenek meg. Legyek én a rossz, aki ott hagyta a két gyerekét. Nem mentem bele konkrétan a problémákba. Pedig az okozója én vagyok. Velem együtt élni az egy tortúra

Szerinte végül a járványidőszak mentette meg, pontosabban a karantén, amit ajándékként tudott megélni, mert nem tudott volna akkoriban az emberek szemébe nézni úgy, hogy közben bukott embernek érezte magát.

A gyógyulási folyamatban kapott maga mellé egy társat is, de a nő nevét az interjúban nem árulta el, de azt igen, hogy úgy érzi, neki köszönheti a második esélyt az élettől, ám nem tudott vele teljes mértékben élni, mert még nem állt készen rá.

Arra nem tért ki, hogy áll most ez a kapcsolat, ahogy arra sem, milyen viszonyt ápol most a gyermekei édesanyjával.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top