nlc.hu
TV-sztárok
Kulcsár Edina üzletbezárásai után a férje biznisze is befuccsolt

Kulcsár Edina üzletbezárásai után a férje biznisze is befuccsolt

Felesége nyomdokaiba lépett G.w.M.
Kulcsár Edina és G.w.M , fotó: Sajtóklub

Kulcsár Edina 7 évvel ezelőtt indította el hajfonó vállalkozását Budapesten, ami annyira beindult, hogy később elkezdett vidéken is terjeszkedni. Eleinte úgy tűnt, sikert sikerre halmoz a vállalkozásával az egykori szépségkirálynő. Végül azonban több fővárosi üzletében is le kellett húznia a rolót. Egy időben még G.w.M is igyekezett megmenteni neje éppen megszűnő egyik szalonját azzal, hogy egy barber shopot nyitott a helyére, ám az sem jött be. Most kiderült, a rapper a feleségéhez hasonlóan járt, a Ripost információi szerint ugyanis G.w.M egyik biznisze is befuccsolt.

Immár nem működik Kulcsár Edina férjének egykori sikeres online boltja. A rapper még pár éve hozta létre a webshopját, ahol olyan ruhákat árusított, amiken az ő arca és neve díszelgett. Az online áruház azonban már nem elérhető. Azt egyelőre nem tudni, hogy vajon a zenészen kívül álló okokból zárt be a webshop, vagy G.w.M a saját döntéséből szüntette meg.

Kulcsár Edina amúgy másodszor is nekivág a Nyerő Párosnak. Míg 2021-ben a korábbi férjével, Csutival szerepelt a műsorban, addig az idei évadban már G.w.M-mel küzd meg a Nyerő Páros trófeáért. Rajtuk kívül még Árpa Attila és színésznő párja, Alexandra; a birkózó Bárdosi Sanyi és párja, Ildikó; a motivációs előadásokat tartó Bódi Bence és influenszer kedvese, Varga Rebeka; a mulatós zenész Kiss Attila “Csocsesz” és párja, Angéla; Laky Zsuzsi és férje, Dietz Gusztáv; Mészáros Bende előadó és párja, Zsigmond Angéla, tartalomgyártó, valamint a DJ, rádiós-műsorvezető, Szelba Christian “Cooky” és kedvese, Szécsi Debóra is versenybe száll.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top