Miért lett testhorror a Hamupipőkéből?
Nem volt a terveim között, hogy mesefilmet készítsek. A karaktereim gyakran olyan nők, akik testképzavarral küzdenek. Ha hiszed, ha nem, egyszer csak álmomban jelent meg ez a történet. Amikor felébredtem, szinte sokkos állapotban voltam: a mostohatestvér képében ugyanis együtt éreztem egy olyan karakterrel, akinek a helyébe korábban sosem képzeltem magam. Megértettem és felismertem az érzéseit – a szégyent és a kétségbeesést, hogy levágja a lábujjait, csak hogy beleférjen a túl kicsi cipőbe. Ezek az érzések ismerősek voltak számomra is – én is próbáltam beférni egyfajta szépségideálba, és nekem sem sikerült. Ott és akkor rájöttem, hogy szeretnék igazságot szolgáltatni ennek a karakternek. Olyan történetet kellett elmesélnem, ami átélhetővé teszi, hogy mi vesz rá valakit arra, hogy képes legyen levágni a saját lábujjait. Ehhez pedig a testhorror műfaja tökéletes terep.
Emilie Blichfeldt (Fotó: Mat Hayward/Getty Images for IMDb)
Hamupipőke sztoriját már ezerféleképpen feldolgozták. Melyik változat volt a kiindulópontod A csúf mostohatestvérhez?
A lábujjak levágása a Grimm testvérek változatából, a német verzióból származik. Ezt még gyerekként olvastam. A másik hatás pedig Norvégiában és Németországban ért még gyerekkoromban, ahol karácsonyi hagyomány, hogy ünnepek idején mindenki megnézi a ’73-as cseh Hamupipőke-változatot, a Hamupipőke három kívánságát. Fontos volt számomra, hogy nagyjából hű maradjak az eredeti meséhez, hogy a közönség felismerje az eredeti történetet, de hatott rám a cseh film látványvilága, és merítettem ihletet a Disney és a Perrault-féle francia változatból is.
A filmed sötét, olykor pedig egészen durva, mégis sok benne az őszinte, érzelmes pillanat. Hogyan alakítottad ki a tónusát?
Nézőként élvezni tudom az exploitation filmeket, de rendezőként nem érdekel a kizárólag cinikus filmkészítés, ami kizsákmányoló módon ábrázolja a dolgokat. Kezdettől fogva szerettem volna jelentést, metaforákat és mélységet vinni a horrorba, belecsepegtetni egy plusz gondolatot. Nemcsak meg akartam mutatni a mostohatestvért, hanem az is fontos volt, hogy a nézők megértsék őt, amihez el kellett érnem, hogy legalább egy kicsit megszeressék.
A tündérmesék sokáig sötétek, zordak és erőszakosak voltak, idővel azonban egyre szelídebbek lettek, mígnem a Disney-féle verziókban már semmi nem maradt belőlük. Megváltozott a jelentésük, a céljuk. Mit gondolsz erről?
Régen ezeknek a meséknek más céljuk volt – moralizáló történetek voltak, ijesztésre szolgáltak, nevelő célzattal. A Grimm-féle Hamupipőke erkölcsi tanítása talán az, hogy „ne légy mohó, ne képzeld magad többnek annál, ami vagy” – és ha ezt teszed, akkor „a legszörnyűbb ember vagy”. Megtanítja, hogy légy kedves.
Amúgy érdekes módon a Grimm-változatban a mostohatestvérek is szépek. Majdnem olyan szépek, mint Hamupipőke – csak a természetük borzalmas. És Hamupipőke azért a legszebb, mert velük ellentétben ő kedves. A Disney volt az első, aki ténylegesen összekapcsolta a külsőt a belső tulajdonságokkal: jött a jó = szép, a rossz = csúnya képlet, ami aztán a Disney-filmekben sokáig velünk maradt.
Lea Myren A csúf mostohatestvér c. filmben (Fotó: ADS Service)
A filmedben Hamupipőke főszereplőből mellékszereplővé vált…
Nem szerettem volna kizárólag archetípusokat használni, fontos volt, hogy minden karakterem emberi legyen. Nem akartam, hogy a mostohatestvér Hamupipőkévé váljon, vagy fordítva. Meg akartam találni a karakterek emberi oldalát. Hamupipőkével volt a legnehezebb dolgom.
Egy ideig játszottam a gondolattal, hogy buta, szőke cicababát csináljak Hamupipőkéből, de nem tudtam megtenni.
Meg kellett találnom azt a pontot, ahol megérthetem őt, még ha ő nem is olyan ember, amilyen én vagyok. Ehhez pedig megtaláltam a kulcsot: ő a természetes szépség. Neki minden természetesen jön, és emiatt nincs benne szégyenérzet. Önszeretet van benne, önelfogadás. Ha szexelni akar a barátjával, megtalálja a módját. Nem szégyelli a vágyát, sem a szomorúságát, sem a haragját. Minden olyan könnyen megy neki. A mostohatestvérnek viszont minden nehéz. Ő csak bolyong az életben, és sok mindent nem ért: „Mi történik? Hogy működik ez a világ?” Teljesen naiv. Én is ilyen voltam a gimiben. Fogalmam sem volt, hogy mások hogyan találnak párt – a szexualitásról nem is beszélve. Minden olyan ügyetlenül ment. Voltak barátaim, akik gond nélkül randiztak, szexeltek, váltogatták a pasijaikat, és közben remekül érezték magukat a testükben. Nagyon irigyeltem őket ezért.
Miért tettél explicit szexjelenetet a filmbe?
Elvira, a mostohatestvér látja ezt a szexjelenetet a pajtában, és ez annyira sokkoló – neki is, a közönségnek is. Fiatalon nagyon szerettem volna látni, hogyan működik a testiség. Ha még nem volt szexuális tapasztalatod, akkor a képekhez fordulsz segítségért. Ki akarod találni, mi az egész, hogyan működik, és miről beszélnek mások. Azt akartam, hogy Elvira – aki semmit sem tud a szexről – egy alapvető, „oktató” jellegű szexuális képet lásson:
Ez egy vagina. Ez egy pénisz. Így jönnek össze. Ennyi.
Ez a jelenet számára kvázi szexuális felvilágosítás. Amikor pedig azt látjuk, hogy az anyja orálisan kielégíti azt a férfit, csak hogy az feleségül vegye, és pénzt kapjon tőle – ez egyfajta társadalmi kommentár arról, ami régen is történt, és még ma is történik a társadalomban. Ez arról szól, hogy a nő tárgy, amit a férfi birtokol. A női tárgyiasítás egy adott szerepből fakad.
Thea Sofie Loch Naess A csúf mostohatestvér c. filmben (Fotó: ADS Service)
Mielőtt emancipálódtunk, több ezer éven át a férfiak birtokában voltunk. A testünk, a szexuális „szolgáltatásaink” voltak csupán az eszközeink ahhoz, hogy feljebb léphessünk a társadalmi ranglétrán, és valamilyen kontrollt szerezzünk az életünk felett. Ma már úgy gondolunk magunkra, mint emancipált nőkre, de ettől még nem szűnt meg az a szerep, amit évszázadokon át játszottunk. Még mindig nagyon erősen jelen van a társadalmi elvárásokban. Ki vagyok én, vagy kik vagyunk mi, hogy azt higgyük, hogy pár évtized alatt ki tudjuk törölni a több ezer évnyi történelmi beidegződéseket? Még mindig nehéz a nőknek a valódi szabadságot választani.
Sajnos a saját tárgyiasításunkat már beépítettük az identitásunkba. Sokszor már nem is tudjuk, hogy amit teszünk, azt magunkért tesszük-e, vagy a külső elvárások miatt.
Radikálisan leegyszerűsítve a kérdés az, hogy: „Szabadon vagy kényszerből szopok?” Hogy nagyon nyersen fogalmazzak…
Ezek nehéz kérdések, mert nagyon személyesek, és a női szabadság érzéséhez kapcsolódnak. De gondolkodnunk kell ezekről és beszélni róla. Megvitatni – ítélkezés nélkül. Nem akarok férfiként viselkedni azért, hogy egyenrangúnak tűnjek. Nő vagyok, és szeretném megtalálni azt a pontot, ahol szabadon lehetek nőies, csak még nem tudom, hogyan.
A mostohatestvér húga mintha kívülről szemlélné az eseményeket. Mi az ő szerepe ebben a történetben?
Mivel ez egy nagyon sötét világ, tele nem éppen épelméjű karakterekkel, érdekesnek tűnt, hogy legyen egy olyan figura, aki a nézőt képviseli. Ő a józan ész hangja. Az egyetlen karakter, akivel ténylegesen azonosulni lehet. Egyfajta híd köztem és a közönség között. Segítségével a néző is érezheti, hogy „oké, az író tudja, mennyire őrült ez az egész”, mert ott van ez az alak, aki kimondja a józan véleményt. Alma egyfajta menedéket nyújt, hogy ne érezd teljesen elveszettnek magad ebben az őrületben.
Tavaly A szer foglalkozott a nők testmódosításának hatásaival, most pedig itt van a te filmed. Mit gondolsz, miért pont most lett ez afféle hot topic a filmművészetben?
Mert az emberek ki vannak éhezve erre a narratívára. Kifáradtunk az eddig sulykolt történetektől. Vágyunk egy másfajta nézőpontra. Hogy merre haladunk, azt nehéz megmondani. A szépségideál is egyre gyorsabban alakul át. Nagyon érdekes, hogy amit a 17. században szépnek tartottak, azt ma már nem. Mégis minden nap úgy tekintünk a jelenlegi szépségideálra, mintha az lenne az „egyedüli igazság”. Mivel a szépségideál ma már olyan gyorsan változik – egyik évben nagy fenék, a másik évben a kicsi a divat –, talán egyre többen látják át, hogy ez egy mesterséges konstrukció. Remélem, hogy ez a felismerés lesz a kiút. Hiszen, ha évente kell teljesen új testet „kialakítani”, akkor lehetetlen lesz lépést tartani. Egy egész iparág épült arra, hogy a nők mindig mást akarjanak. De remélhetőleg idővel átlátunk rajta.
A csúf mostohatestvér (Fotó: ADS Service)
Milyen az, amikor a csúf mostohatestvér szerepére castingolsz? Elég necces helyzetnek tűnik…
Nem tudtam volna kiállni a vörös szőnyegre két Hamupipőkével. Az nem lett volna helyénvaló, hiszen az egész film arról szól, hogy a szépségideál hogyan változik meg – és a karakter is változik általa. Személy szerint nagyon szeretem a nagy orrokat. Férfiakon és nőkön egyaránt. Szerintem lenyűgözőek. Nem tudom levenni róluk a szemem. Szóval számomra nagyon érdekes kérdés, hogy mit tartunk csúnyának. Ezek az ítéletek nagyon is befolyásoltak.
Rendezőként pedig sok hatalmam van, hiszen a szépséget gyakran egy lencsén keresztül érzékeljük. Ha úgy filmezem le, hogy az „szép”, akkor a közönség is így fogja látni – vagy legalábbis esély van rá. A mostohatestvér esetében nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, mert nem akartam, hogy Hamupipőkének nézzen ki. Valami „másságot” kellett képviselnie. Egyfajta kívülállóságot. De nem volt olyan nehéz, mint gondolnád, mert csak egy Hamupipőke van. A többiek – mi mindannyian – nem vagyunk azok, igaz? Féltem attól, hogy sosem fogom megtalálni őt. Hiszen a szerep elképesztően nehéz: egyszerre kell komikusnak lennie és mélységet is hordoznia. De aztán egy nap bejött a meghallgatásra Lea Myren, és tudtam, hogy megvan az Elvirám.
Mit gondolsz a szépség fájdalmának kultúrájáról?
Ez egy nőgyűlölő doktrína, amit a nőkre kényszerítenek – és itt lenne az ideje megérteni, hogy nem szolgálja a javunkat. Abba kellene hagynunk. Ez egy olyan logika, amit az emberek gyakran arra használnak, hogy igazolják, amit tesznek vagy amit éreznek.
A világ legaljasabb hazugsága, hogy a szépségért szenvedni kell. Egy egész iparág épült rá. Ez egyszerű agymosás.
Meg tudnád magyarázni, honnan jött az ötlet a csúf mostohatestvér gyomrában élő bélféregről, aminek segítségével lefogyni próbál? És miből merítettél ihletet a plasztikai sebészet filmben bemutatott egészen drasztikus módszereihez?
Ma is létezik egy kozmetikai beavatkozás, amit „Hamupipőke-műtétnek” hívnak. Ebben eltávolítják a lábujjperceket, hogy kisebb lábméretet érjenek el. Vicces, hogy Hamupipőke-műtétnek hívják, pedig inkább mostohatestvér-műtétnek kellene nevezniük. Kezdettől fogva tudtam, hogy ez is része lesz a történetnek.
VIGYÁZAT! SPOILER!!! Ezután elkezdtem kutatni, és elgondolkodtam, mit is csinálhatna még a karakter azért, hogy szebbé váljon. Amikor rátaláltam a galandféreg-diétára, a filmbéli metafora új szintet kapott. Eszembe jutott, hogy ami egyszer bemegy, annak ki is kell jönnie, és ez segített megtalálni a történetem végét. Mint olyasvalaki, aki korábban testképpel kapcsolatos problémákkal küzdött, tudom, milyen érzés ez. Olyan, mintha valami belülről zabálna fel. Egyfajta megtisztulás – ki kell űzni magadból a szörnyet. Gyakran kívülről nem látható, amikor valaki ilyen dolgokkal küzd. Ez egy belső harc, és ezt egy erőteljes, zsigeri képpel akartam ábrázolni a filmben.
És a filmben látható drasztikus orrműtét?
A XIX. század végén kezdtek bele hasonló orrkisebbítő műtétekbe. Persze a filmben ábrázolt technika nem teljesen valósághű. De valóban használtak vésőt hozzá. Igen, vésőt! Ez nagyon jól illeszkedik a görögök antik szépségeszményhez is. Az első plasztikai sebészek rajongtak a görög szépségideálért, tanulmányozták a szobrokat és azokból merítettek ötletet. Az orrklipsz inspirációja pedig a XX. század elejéről származik, amikor még nem törték el az orrot formázás előtt, „csak” egy klipsz nyomásával próbálták olyanná változtatni, amilyet a megrendelő magának megálmodott. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. A „műszempillához” pedig egy régi amerikai újságból merítettem ihletet, amiben leírták, hogy Párizsban divat, hogy tűvel és cérnával varrnak a szem fölött, kokainos érzéstelenítéssel. Lehet, hogy ez csupán városi legenda, de a filmhez zseniális ötlet volt, ami szépen kapcsolódik a mai szempilla-őrülethez.
A csúf mostohatestvér május 29-től látható a magyar mozik műsorán.
