nlc.hu
TV-sztárok

Nyerő Páros: Zsigmond Angiék a kapcsolatukat mentenék meg

Zsigmond Angi és Mészáros Bende nem titkolt célja a Nyerő Párossal, hogy megmentsék a kapcsolatukat az ellaposodástól. Szeretik egymást és dolgoznak azon, hogy újra visszatérjenek egymáshoz. 

„A kapcsolatunk egy munkakapcsolattá kezdett válni, amit még időben felfedeztünk. Realizáltuk és ezen szeretnénk változtatni. Mindketten túlságosan szeretjük a másikat ahhoz, hogy ezt elengedjük, vagy ne dolgozzunk rajta” – mondta Mészáros Bende az nlc-nek. 

Volt egy olyan szakasz a kapcsolatunkban, amikor mindketten a saját dolgunkkal foglalkoztunk és ezért elsiklottunk egymás mellett

– tette hozzá Zsigmond Angi.

zsigmond angi mészáros bende

Fotó: Trenka Attila

A videós elárulta, hogyan reagáltak játékostársaikra. „Nem tartottunk attól, hogy kikkel fogunk versenyezni, hiszen ezt az egészet magunkért csináltuk. Én úgy ismerem magunkat, hogy nem nagyon vagyunk rosszban senkivel. Hamar megtaláljuk a közös hangot szinte bárkivel, simulékonyak és barátságosak vagyunk” – mondta Bende, majd a párja vette át a szót.

„Viszont ez egy játék. Sokan úgy gondolják, hogy nem barátkozni jöttek, hanem megnyerni ezt a műsort. Azért bennünk van, hogy mi is nyerni szeretnénk, viszont a fókusz most a kapcsolatunkon van” – jelentette ki Zsigmond Angi.

@nlc.hu Zsigmond Angi és Mészáros Bende interjú! #nlc #nlchu #nyeroparos ♬ original sound - nlc.hu

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top