Amikor valaki teherbe esik, akkor fel kell készülnie arra is, hogy a terhességgel és a kisbabával kellemetlen dolgok is együtt járnak. Ez természetes, de azért nem árt végiggondolni, milyen időszak is következik, így aztán nem nagyon érhet meglepetés. Talán ez a néhány történet segíthet elképzelni…
„Amikor az első gyerekemmel terhes lettem, akkor úgy gondoltam, hogy elég fiatal vagyok ahhoz, hogy minden nehézséggel könnyedén megbirkózzak. Nagyjából a hetedik hónapig nem is volt semmi baj, dolgoztam, jöttem-mentem, mindent csináltam pontosan úgy, mint annak előtte. A hetedik hónapra azonban akkora volt a pocakom, hogy nem tudtam már éjszaka kényelmesen aludni, egyik póz sem volt jó. Arról nem is beszélve, hogy a baba iszonyatosan rugdosott, főként éjjel, ahogy lefeküdtem, azonnal belekezdett. Később pedig egyre gyakrabban kellett kimennem pisilni éjjel, a nyolcadik hónaptól sokszor óránként is. Így aztán lőttek a nyugodt éjszakai pihenésnek. Amikor megszültem, azt hittem, hogy végre jobban alszom majd, de a kisfiam öt hónapos koráig gyakorlatilag végigüvöltötte az éjszakákat. Napközben tündéri baba volt, evett, aludt, este tízkor pedig rázendített, és hajnali ötig nem is hagyta abba. Csak akkor volt csönd, ha sétáltam vele, vagy szoptattam. Az ötödik hónap végére már annyira fáradt voltam, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok, vagy lány. A gyerekorvos szerint ez teljesen normális volt, szerintem kevésbé. Szerencsére félévesen már csak négyóránként ébresztett, nyolc hónaposan pedig gyönyörűen aludt egész éjjel. Emlékszem, amikor az első éjszakát aludtuk végig, reggel riadtan rohantam át a gyerekszobába, attól féltem, hogy valami baja van a kisbabámnak, azért nem keltett fel egyszer sem. Szerencsére egészségesen szuszogott, és minden rendben volt. Két évre rá, amikor a második gyerekről kezdtem gondolkodni, semmi másra nem koncentráltam, csak hogy egészséges legyen, és hogy ne sírjon éjjelenként, imádkoztam, hogy kétszer ne történjen meg velem ugyanaz. Nem tudom, hogy mi az oka, de szerencsére a lányom nagyon jó alvó volt, csak enni kelt fel. Gyakorlatilag féléves koráig állandóan aludt, szépen, nyugodtan hízott és fejlődött.”
Az éjszakai alvás hiányát érdemes napközben pótolni
„Dorka tündéri kisbaba volt, és nagyon rossz alvó. Annyit futkostam hozzá éjszakánként, hogy szinte soha nem tudtam eleget pihenni. Három hónapos lehetett, amikor úgy döntöttem, hogy megfogadom a gyerekorvos tanácsát, és hagyom sírni, szoptatás és büfi után visszateszem a kiságyba, ha akar, akkor üvöltsön. Borzalmas volt, persze aludni így sem tudtam, és végül elhatároztam, hogy beviszem magunk közé a nagy ágyba, és ott fog aludni, hogy legalább ne kelljen mindig átgyalogolni a másik szobába. Sokkal kevesebbet ezután sem sírt, de legalább azonnal meg tudtam nyugtatni őt. Nehezen ment a szoptatás, azzal is sokat bajlódtunk, hiába fejtem le nap közben a tejet. Dorkát esténként hosszasan fürdettem, hogy elfáradjon, nagyokat sétáltunk napközben a friss levegőn, mégsem lett jó alvó. Most 11 éves, és még mindig nehezen alszik el, és sokszor felkel éjszakánként. Azt hiszem, ő ilyen típus. Nem is tudom, hogy bírtam a virrasztást vele évekig, de azt gondolom, sokat segített az, hogy mindvégig szedtem vitamint, és nagyon odafigyeltem arra, hogy helyesen és egészségesen táplálkozzam.”
„Sokáig halogattam a gyerekvállalást, és ennek az volt a legfőbb oka – bármilyen furán hangzik is –, hogy a barátnőim halálra rémítettek a saját történeteikkel, amikben a fáradtság és a kialvatlanság tűnt nekem a legriasztóbbnak, mert imádok aludni. Kilenc hónapig kérleltem a hasamban lakó babát, hogy legyen jó gyerek, és hagyjon majd eleget aludni, a férjem és a barátaim halálra nevették magukat ezen. Hogy ennek volt-e bármilyen hatása a kislányomra, azt nem tudom, de az biztos, hogy 3 hónapos korától szépen végigaludta az éjszakákat, előtte is csak négyóránként kelt fel enni. Ideális gyerek volt, egész nap vagy aludt, vagy evett, vagy gőgicsélt, soha nem üvöltött, nagyon ritkán sírt, szóval ideális baba volt. Azóta mindenkit megnyugtatok, aki attól fél, hogy anyaként nem tud majd aludni, hogy azért vannak olyan gyerekek is, akik szeretnek aludni, nem üvöltenek, és egészében véve könnyű velük.”
„Három gyerekem van, mindegyik között elég kicsi a korkülönbség, szóval én már nem is emlékszem, milyen érzés kipihenten felébredni. Imádom őket, és ebbe simán belefér a virrasztás is, de néha arra ébredek, hogy az előszobában támasztom a fejemmel a falat, kezemben egy gyerek, és sétálás közben elbóbiskoltam. Szerencsére a baba is, ezért néhány perc alvás nekem is jut, viszont az egyik kistestvére ilyenkor garantáltan felsír, ezért sokáig állva sem alhatok. Ennek az időszaknak már nagyon várom a végét, és amint nem lesz egy szoptatós gyerekem sem, azonnal elutazom egyedül három napra, tökmindegy, hogy hová, csak ágy legyen, és éjjel-nappal aludni fogok. Ezt megígértem magamnak, a férjem pedig bevállalta a kisdedeket erre az időre, mert ő is látja rajtam a fáradtságot. Addig is túlélek: a délutáni fektetésnél én is ledőlök, így pótolom az éjszakai alvást. Ez egy nagyon jó taktika, ajánlom mindenkinek.”
Szponzorált tartalom
