Utazás

Hollywood-túra Budapesten: végigjártuk a híres forgatási helyszíneket

Budapest ezerarcú, nagy színész. Játszotta már a ragyogó Párizst, a romos Kelet-Berlint, horrorfilmek helyszínét, és csak legritkábban önmagát. A filmeseket a különböző korokat, hangulatokat megeleveníteni tudó utcák, az ódon épületek, a gyönyörűen megmaradt macskakövek, és nem utolsósorban az olcsó forgatási költségek vonzzák. Hogyan próbált kitörni a skatulyából leghíresebb vámpírunk, milyen nagyszerűt alakított Operaházunk több filmben, és mit rejt a Király utca 15. ? Most ilyen szemmel sétáltunk Pesten.

Nem kis elvárásokkal vettünk részt a Hosszúlépés Hollywood Budapesten nevű túrán. A tömött körúti forgalom után kissé nehéz volt ráhangolódni az előttünk álló izgalmakra, de reméltük, hogy a Nyugati pályaudvar óriási digitális kijelzőjétől induló túra helyszínei kárpótolnak majd.

A nemzetközi jegypénztár és egy tablet

Idegenvezetőnk, Anna, kortól függetlenül feltétlenül arra buzdít mindenkit, hogy bátran egészítse ki a hallottakat. Interaktív és mozgalmas lesz a séta: a tableten lejátszott filmrészletek egy-egy állomásnál felelevenítik a történetet, és még a velünk tartó gyerekeket is lekötik. Tehát tizenegykor indulunk; felér egy időutazással az első pár méter, mely a századfordulós, gyönyörű csarnokból a 70-es évek szocialista stílusában álmodozó nemzetközi jegypénztárba vezet. Bekiabálásos alapon abban senki nem biztos, hogy a Kémjátszmában szerepel-e a Nyugati, és még filmrészlet alapján sem ugrik be senkinek, hogy fantasyhelynek is milyen kiváló föld alatti vámpíros filmekben (Underworld), illetve hogy Ralph Fiennes vonata is ide fut be (A napfény íze).

Megnézem
Összes kép (1)

Művészi horror Hollywoodig és kifulladásig

Anna mesél arról is, hogy milyen szívesen forgatnak horrormozikat egész Kelet-Európában, amely vélhetően a vad, a tengerentúlon még ma is jobbára ismeretlen Kelet egzotikuma miatt lett népszerű. Így talált egymásra a részben még macskaköves Eötvös utca szép ritmusú házaival és a 19. századi Baltimore az alkotók jóvoltából; történetük kulcsa nem más, mint A holló, és jó sok sikoly a filmben, főként az egyik ház körfolyosóján.

Egyébként ezen a ponton kiderül az is, hogyan köszönheti külföldi karrierjét Lugosi Béla, az egykori híres magyar hollywoodi vámpír egy magyar orientalista, Vámbéry Ármin és a Drakula-könyv szerzője angliai parolázásának, valamint az, hogy az erdélyi vajda történetével befutott színész ezután többször megpróbált kitörni a rá osztott vámpírkarakterből, többek között a Fehér zombi című filmmel.

Szó esik még egy kis hideglelésről is, ahol Csernobilt a kelenföldi art deco stílusú hőerőmű, illetve a kiskunlacházi szovjet laktanya alakítja. A tableten végignézett, az eredeti, orosz katonák által elhagyott lakásokban játszódó amerikai tinihorrorban a radioaktív zombikon kívül érthetetlen módon egy medve is feltűnik, túratársunk szerint ő vélhetően a közeli gyár igazgatója – sugárzás után.

Megnézem
Összes kép (1)

Argentína az Oktogonon is

Utunk ezután az Andrássy útra vezet, ahol társadalomtörténetileg elég érdekes lett volna meghallgatni, hogy miért tiltották be Buenos Airesben az Evita forgatását, de szerencsénkre Budapesten megtalálták azt a hozzá hasonló szecessziós-eklektikus építészetet, amely miatt akkoriban tele volt a forgatással a sajtó. Anna elmeséli, hogy a vágások miatt rengeteg forgatási helyszín felismerhetetlen, ám a pletyka szerint az Oktogon egyik házában énekelte el Madonna a számára Golden Globe-díjat hozó film híres dalát. Mivel a szupersztár látogatása akkoriban komoly protokollfeladatot jelentett a város számára, visszaemlékezésként meghallgatjuk, hogyan szórakoztatták Madonnát a Történeti Múzeumban, ő miért javasolta inkább a Várat főhadiszállásként, ám nyitott kérdés marad, hogy vajon miért vonták vissza a stáb forgatási engedélyét a Bazilikánál. “Jött már valakivel szembe valaha világsztár Budapesten?” – szól a kérdés, és igen, egy hölgy Bruce Willist említi a Die Hard forgatásakor, és valakinek múltkor megvolt Brad Pitt is.

Megnézem
Összes kép (1)

Miss Arizona és a pesti Broadway

Keresztezve a villamossíneket, irány a magyar hírességek sétánya, ahol Hollywooddal ellentétben hazai csillagaink a lábuk nyomát hagyják. Az útvonal most ugyan nem érinti, de érdekességként felmerül a 80-as években kívülről egy szép századeleji, ám omladozó, belülről pedig igazán szocialista irodaépület neve.Vélhetően az előbbi kettősség mozgatta a Vörös zsaru stábját és változtatta a New York-palotát egy akkoriban ott dolgozó újságíró emlékei alapján “egy eseménytelen szerkesztőségi hétköznapból vörös csillagos forgatási helyszínné, a földszinten gyilkos mosolyú Lenin-szoborral”.

A Mai Manó Házhoz visszakanyarodva kiderül, hol működött a híres Arizona mulató, korát megelőző csúcstechnikával. Forgószínpad, lépésre világító lépcsősor, levegőből leereszkedő táncosnők, élő elefántok – szájtátva hallgatjuk a mesét a korról, és a magyar-olasz filmdrámáról, melyben a főszereplő helyett jobb híján a régi rivális, a Moulin Rouge ugrott be forgatási helyszínként.

Megnézem
Összes kép (1)

Lécci, kicsit csöndesebben!

 – kérte az anekdota szerint magyarul Robert Pattinson a Bel Ami budapesti forgatásán a tinédzserlányokat, akik a kordonon kívül sikítozva őrültek meg érte. Az 1800-as évek Párizsában játszódó filmhez tulajdonképpen alig kellett változtatni az Andrássy úton, vélhetően csupán a hirdetéseket kellett leragasztani, illetve homokkal leszórni az utat. Az Operaház mellett Anna mesél még arról is, hogy a fővárosban egyedül itt van olyan régi felhajtó, mint a római és párizsi palotákban. Woody Allen szerint egyébként a miénk a legszebb operaház Európában (a szentpétervári operaházat alakította Szerelem és halál című filmjében, a Richard Burton főszereplésével készült Kékszakáll című filmben a bécsi, az 1998-as Operaház fantomjában pedig a párizsi opera helyett “ugrott be”).

Megnézem
Összes kép (1)

Szomorú vasárnap és Kémjátszma, a végén némi papírral

Egy szusszanás után elsétáltunk a Király utcába, a régi budapesti gettó falához, ahol a ma is üzemelő Kispipa étterem egykori világhírű zongoristája és egy nagyon szomorú dal története kerül elő, mely a legenda szerint fiatalok tömegeit kergette öngyilkosságba. A Szomorú vasárnap Seress Rezsőnek állít emléket, a forgatás helyszíne többek között az Akácfa utcai vendéglő volt.

Áthaladva a ma nyüzsgő, gyönyörűen felújított Gozsdu udvaron kiderül, hogy a hidegháborúban játszódó Kémjátszma forgatásakor az még annyira lepukkant volt, hogy alkalmas volt Kelet-Berlin sötét és bűnnel teli részének alakítására. Ugyanakkor a film egy nyugat-berlini jelenetét 300 méterre forgatták innen nem messze, az Astoriánál.
 
Mi otthon végignézzük a filmeket, megpróbáljuk felfedezni bennük a forgatási helyszíneket és ezt ajánljuk nektek is. Aki nem hiszi, járjon utána, a túrák érdeklődéstől függően indulnak.

Információt a Hosszúlépés csapat honlapján találtok.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top