Utazás

Debrecen 7 csodája

A cívisváros vagy a "kálvinista Róma" néven emlegetett Debrecen különleges helyet foglal el hazánk történelmében. Címerén nyitott könyv, s fölötte a hamvaiból újraéledő főnixmadár látható. Magyarország második legnépesebb városa, itt található hazánk második legnagyobb könyvtára, és itt mérték a legtöbb napsütéses órát 2013-ban. Most következzék teljesen szubjektív válogatás alapján 7 egyedülálló csoda, ami kizárólag ebben a városban található!

1. Nagytemplom

A város legjellegzetesebb, emblematikus épülete klasszicista stílusban épült, és a legnagyobb református templom hazánkban (1500 négyzetméter az alapterülete). 1805 és 1824 között épült Péchy Mihály és Rabl Károly tervei alapján a monumentális, két toronnyal és egy klasszikus timpanonnal rendelkező építmény. Itt őrzik Rákóczi harangját és Kossuth székét, itt zajlott a Habsburg-ház trónfosztása és a Függetlenségi nyilatkozat kihirdetése, és itt ülésezett 1944 decemberében az ideiglenes nemzetgyűlés is.

Fotó: debrecen.varosom.hu
Fotó: debrecen.varosom.hu

2. Nagyerdő

Az 1092 hektáros védett terület Debrecen belterületén található, mindössze néhány villamosmegállónyira a belvárostól, nevét hatalmas, 100-120 éves fáiról kapta. A régi, gyönyörű villák mellett a három egyetem épületei sorakoznak itt (és az Egyetemi Botanikus Kert), valamint a fürdőkomplexum, az állatkert és vidámpark, a Medgyessy sétány, a Toldi-panoptikum és a nyaranta látható Ködszínház is. 700-800 növényfajt tartanak számon a Nagyerdő területén (köztük az itt őshonos kocsányos tölgyet), valamint több mint száz védett állatfajt. A Debrecen tüdejeként emlegetett parkerdő a kicsiknek is kínál szórakozást, méghozzá az Ötholdas pagony (régebben: Jubileumi) játszótéren.

Debrecen 7 csodája

3. Líciumfa

A belváros kellős közepén, a Nagytemplom oldalában áll egy 200 éves botanikai ritkaság, ez a líciumfa. Nevezetességét az adja, hogy az “ördögcérnabokor” se nem fa, se nem fű, azonban ebből a példányból mégis fa fejlődött. Történet is fűződik hozzá, ami azonban nem állja meg a helyét (hiszen a református hit 400, nem pedig 200 évvel ezelőtt terjedt el hazánkban), de a helyiek szívesen emlegetik. Eszerint két pap (egyik katolikus, másik református) séta közben vitatkozott az új vallás életképességéről. Ennek hevében a katolikus Ambrosius letört a líciumbokorról egy ágat és a földbe szúrta, mondván: “Akkor lesz valami az új hitből, ha ez a földbe szűrt lícium fává nő!” Mint látjuk, mindkettő be is következett…

Fotó: debrecenlove.hu
Fotó: debrecenlove.hu

4. Csokonai Színház

A páratlanul szép, romantikus stílusban épült, mór és bizánci elemeket vegyítő épületet Szkalnitzky Antal tervezte, és 1865-ben avatták fel a nagy sikerű Bánk bán-előadással, melyben meghívott vendégként Gertrudis szerepét Laborfalvi Róza játszotta. Különleges színháztörténeti emlékként a színpadnyílás fölött a magyar színjátszás hőskorának nagy művészeit ábrázoló portrékat láthatunk. Egy ideig Debrecenben játszott Blaha Lujza, Márkus László, Latinovits Zoltán, Mensáros László, sőt Hofi Géza is.

Debrecen 7 csodája

5. Csonkatemplom

A református kistemplom a maga nemében azért egyedülálló, mert láttunk már székesegyházat, amit a háború alatt leromboltak, és mementóként romjaiban hagytak (Coventry), vagy éppen ellenkezőleg, alig maradt valami belőle, de tökéletesen újjáépítették (Drezda), azonban olyan nemigen akad, aminek egy szélvihar többször megrongálja a tetejét, és ezért “belenyugodván az isteni akaratba” bástyaformájúvá építik át. Többször le akarták bontani ezt a különleges épületet, de Schulek Frigyes közbelépett, és renoválást javasolt helyette, így Debrecen egyik nevezetessége napjainkban is látogatható.

Debrecen 7 csodája

6. Virágkarnevál

1966 óta Szent István ünnepén, augusztus 20-án rendezik a debreceni virágkarnevált, amelyhez most már egy teljes hét kísérőprogramjai járulnak. Eleinte a város nagyvállalatai vonultak fel, és a középiskolák tánccsoportjai kísérték a virágkocsikat, később a testvérvárosok is küldtek fellépőket. Ezeket a különleges járműveket 2-3 héttel a nagy nap előtt már elkezdik díszíteni, a 15-16 kocsihoz 3 millió szál színpompás virágot használnak fel. A felvonulás hagyományosan reggel nyolc órakor kezdődik, a Nagyállomás előtti térről indulva végighalad a Piac utcán, elhagyja a Nagytemplomot, végcélja pedig a Nagyerdei Stadion, ahol majd az eredményhirdetés is zajlik. A karnevált tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja.

Debrecen 7 csodája

7. Ködszínház

A multimédiás szökőkútként emlegetett, Magyarországon egyedülálló turistaattrakció nyaranta csodálható meg esténként a Nagyerdőn, az egykori Csónakázó-tó helyén. A 3×10 méteres legyező alakú vízpermetre vetítenek Debrecen nevezetességeiről kisfilmeket, a vízsugarakat pedig színes fényekkel világítják meg. Az élmény minden érdeklődő számára díjtalanul átélhető.

Debrecen 7 csodája

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése