Molnár Balázs túravezető rengeteg éjszakai túrát levezényelt már a Soproni-hegységben, mégis, amikor alkonyatkor gyülekeztünk a túrára, arra gondoltam, mi lesz, ha a nagy sötétségben lemaradok, és egymagam leszek az erdőben, nulla térerővel és tájékozódási képességgel. Szerencsére Balázs figyelt arra, hogy ez még véletlenül se történjen meg. A közel négyórás túra elején elmondta, ha véletlenül lemaradnánk, ne csináljunk semmit, csak üljünk le és várjunk, mert ez a legésszerűbb dolog, amit ilyenkor tenni lehet.
Ennek tudatában kezdtük meg utunkat. Mivel kilenc óra is elmúlt, amikor elindultunk, hamar ránk sötétedett. Az első erdőlakó, akivel találkoztunk, egy szalamandrabébi volt, akit Balázs közelebbről is megmutatott. Ahogy felfelé meneteltünk a Soproni-hegység erdejében, kóstoltunk madársóskát, és ettünk az ikrás fogasír sarjgumójából is, aminek az íze a káposztához hasonló. A séta közben vezetőnk mesélt az erdőben élő állatokról és növényekről, felhívta a figyelmünket a tündérfürtre, ami kifejezetten csak a Soproni-hegységben honos növény.
Ahogy teljesen ránk sötétedett, elhallgattak az énekesmadarak, és mi csak a zseblámpánk fényére támaszkodhattunk. Túravezetőnk többször is megkért minket, hogy maradjunk csendben, hogy lássuk, hallhassuk az erdő lakóit. Igaz, csak pár pillanatra, de láttunk nyusztot, szarvasborjút, őztehenet, és a távolból hallhattuk a macskabagoly rémisztő hangját is.
A túrának volt egy olyan része, amikor komolyan azt gondoltam, hogy egy Hitchcock-film kellős közepén vagyok. Ugyanis Balázs megkért minket, hogy kapcsoljuk ki a zseblámpáinkat, mert hangfelvétel segítségével megpróbál a közelünkbe hívni egy macskabaglyot. Ahogy ott álltunk csendben, teljes sötétségben az erdő mélyén, miközben a fák lombjait fújta a szél, és hallgattuk a macskabagoly cseppet sem barátságos kiáltásait, igazából azon sem lepődtem volna meg, ha a zombik is előbújnak a fák mögül.
Sajnos (vagy nem sajnos) a macskabagoly nem érkezett meg, így helyette az erdő mélyén lévő több ezer éves kelta temetőt néztük meg. A halomsírokra zseblámpáinkkal világítottunk rá, amitől ugyancsak kirázott a hideg, és csak remélni tudtam, hogy nem lesz több sikoly, halott és temető….
A félelem és reszketés után viszont megérkeztünk túránk legemlékezetesebb és legklasszabb pontjához, a 486 méter magasan lévő Várhely-kilátóhoz. Innen gyönyörű kilátás nyílt a környező városokra, köztük Sopronra is, az éjszakai fények és a csillagos ég pazar látványt nyújtott.
Informatív, pörgős, teljesíthető túra volt, amit azoknak is ajánlok, akik kicsit félnek a sötétben.
|
Hasznos tudnivalók:
|
- Négy dolog, amit csak az Őrségben próbálhatsz ki