Sztárok

Erdő közepén nősült meg VV Gergő – fotók

Megházasodott Dukai Gergő, vagy ahogy a legtöbben ismerik, VV Gergő.

A ValóVilág ötödik szériájának egykori alfahímje nem tudja, és nem akarja titkolni a boldogságát, ennek ékes bizonyítéka, hogy a közösségi oldalán meg is osztott néhány, a frigyen készült fényképet. Az említett fotókat megpillantva természetesen rögtön feltárcsáztam Gergőt, aki – bár épp Ausztriában dolgozott egy filmforgatáson – boldogan mesélt élete egyik legszebb napjáról, na és persze az előzményekről.

Sünivel már az első beszélgetéstől kezdve tudjuk és érezzük, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Ikerlelkek vagyunk, mondhatni szimbiózisban élünk egymással. Harmincnégy múltam, jó néhány párkapcsolatom volt már az életem során, de a legtöbb fél év után – ha egyáltalán kitartott addig – kínszenvedéssé vált. A szerelmemmel egy éve alkotunk egy párt, és még mindig megvan ugyanaz a tűz, mint a legelején.” Dukai Regina testvére, Gergő a frigy részleteibe is beavatta a Nők Lapja Cafét – hát, nem mindennapi esküvőjük volt, az egyszer biztos.

Fotó: Dukai Gergő Instagram
Fotó: Dukai Gergő Instagram

Letérdelős-gyűrűhúzós eljegyzésünk nem volt, mint mondtam, már a kezdetektől fogva tudjuk, hogy jó párost alkotunk. Ahogy az egész kapcsolatunk, úgy az esküvőnk sem volt átlagos, egy erdő közepén, anyakönyvvezető és pap jelenlétét mellőzve mondtuk ki a boldogító igent. Nem kedveljük a sablonos, hétköznapi dolgokat, nem szeretnénk megfelelni különböző társadalmi normáknak és elvárásoknak. Egyáltalán nem gondoltuk túl ezt az esküvő dolgot, én például rövidnadrágot és pólót viseltem, és a násznép tagjait is arra kértem, hogy hétköznapi ruhában jelenjenek meg.” Mondtam én: nem mindennapi. Az ex-VV-s végezetül azt is megosztotta velem, hogy élete párjával már a családalapítást tervezik. “Dolgozunk a babaprojekten, reméljük, hogy hamarosan szülői örömök elé nézünk.”

Magyar kislány győzött a világ legrangosabb gyermek szépségversenyén. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top