nlc.hu
Utazás
8 szuper tanács, amit jó, ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

8 szuper tanács, amit jó, ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

A politikai helyzettől függetlenül a mediterrán életöröm átjárja Athént, a ragyogó napfény elő- és utószezonban is a nyár képzetét kelti a látogatókban, az itt élők kedvesek és segítőkészek, az árak a hátizsákos turisták számára is megfizethetőek.

1. Belépőárak az ókor bűvöletében

A legnagyobb vonzerőt az ókori épületek romjai jelentik a mai napig a turisták számára. Tűzzön a nap akármilyen forrón, az Akropoliszon, Zeusz templománál, Dionüszosz színházában vagy a római és görög agorán szinte megállás nélkül áramlik a tömeg. Nem mindennapi érzés ugyanis ott állni az európai színjátszás bölcsőjénél, vagy áthaladni azon a téren, ahol Szókratész kérdezgette a tanítványait, vagy Periklész mondott beszédet. Jó, ha tudjuk, hogy a 12 eurós kombinált belépőjegyünkkel 6 ilyen nevezetességet járhatunk be (19 éven alul és 65 éven felül mindez díjtalan, éppen úgy, mint az egyetemistáknak, ha felmutatják a nemzetközi diákigazolványukat – ha nincs, érdemes próbálkozni a hazai iratokkal, mi mindenütt kaptunk kedvezményt).

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

2. Ingyen strandolás a kristálytiszta vizű tengeröblökben

Aki tengerparti strandolásra is vágyik, de nevezetességeket is nézegetne, jobb helyre nem is jöhetne, mint Athéné istennő városába. A Szintagma térről induló két villamosjárattal juthat el a partra, ahol válogathat a homokos vagy sziklás, csendesebb vagy nyüzsgőbb választékból. Belépőjegy nincs, a napozóágy és a napernyő használata fejenként 3 és fél euró.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

3. Tömegközlekedés elérhető áron

A tengerpartra, Pireusz kikötőjébe, a repülőtérre vagy a város különböző pontjaira villamossal, busszal, metróval vagy trolival juthatunk el. Érdemes 5 napos bérletet váltani (nem tartalmazza az utat a repülőtérre) mindössze 10 euróért (egy jegy ára 1,40 euró). A három metróvonal kitűnően használható és tökéletesen átlátható. A villamos- és metrószerelvényeken görögül és angolul mondják be és írják ki az állomások nevét, ami a gyönyörű látványt nyújtó, de számunkra nehezen olvasható görög betűk miatt nagy segítség.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

4. Szálláshelyek nagy választékban és olcsón, de nem mindegy, hogy hol

Ha szállást foglalunk, nem árt jó alaposan utánanézni (szerencsére a világhálón már rengeteg a használható blogbejegyzés és fórum, ahol érdeklődhetünk), hogy hol is található a szóban forgó szállás. Ugyanis hiába írják az ismertetőben, hogy a belvárosban helyezkedik el (értsd: 20-30 perces utazás trolival/busszal), vagy a közeli metrómegállóhoz 10 perc az Akropolisz (értsd: a megállóhoz még 20-30 percet kell gyalogolnod, onnan aztán tényleg 10 perc a fellegvárig az út), általában a helyiek kissé nagyvonalúan kezelik az ezzel kapcsolatos információt.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

5. Görög ínyencségek minden változatban

Lehet persze méregdrágán kulináris finomságokat fogyasztani, de akár már két euróért utolérhetetlenül finom gíroszt kapunk pitában (az elmaradhatatlan, ropogós sült krumplival a közepén), és ha szerencsénk van, akkor még fel is szolgálják nekünk jéghideg víz kíséretében. A kétféle változat között persze számos variációs lehetőség adódik: ehetünk salátákat és az eredeti görög joghurtot az ún. Yogurt Barokban, muszakát, szuvlakit és még számos más húsételt.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

6. Falfirkák mindenhol

A modern és a régi élesen szétválik Athénban, és általában az előbbi nem éppen előnyösen határozza meg a látképet. Sajnos néhány hivatalos épületen (beleértve a királyi palotát, egyetemeket, kormányhivatalokat, múzeumokat) és magánvillán kívül többnyire jellegtelen és színtelen építmények sorakoznak az utcák mindkét oldalán, meglehetősen lerobbant állapotban és graffitikkel telemázolva. Bár azt mondják, a falfirkák az önkifejezés eszközei, itt valószínűleg a politikai állásfoglalásé. Szerencsére a rengeteg tetőkert és balkon a különböző pálmafákkal és a falakon leomló kúszónövényekkel kiegyenlíti a látványt.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

7.  Ne hagyd ki a Plakát!

Kis utcácskák vidám színekre festett házikókkal, rengeteg tavernával, kávézóval, ajándéküzlettel, gyönyörű virágokkal és zöld növényekkel. A hangulat magával ragadó, sok az élő zenés vacsorázóhely, gyakran pillantunk meg egy-egy kis bizánci templomot. Az ablakokban macskák nyújtózkodnak, Athén forgalmas zaja itt kissé lecsendesedik. A Plaka nem egyszerűen az óváros, a Plaka maga a látványosság.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

8. Amit nem szabad kihagyni

Még annak is, aki nem rajong a múzeumokért, érdemes körbesétálni az Akropolisz Múzeumában, és eredetiben megcsodálni a Borjúvivő szobrát vagy a lány alakú oszlopokat, a kariatidákat. Érdekes és nem mindennapi látványosságot ígér az őrségváltás a Parlament előtt minden vasárnap 11 órakor, és jó ötlet helyet foglalni a fejenkénti 6 eurós viteldíjért közlekedő városnéző kisvonaton, ami 60 percen keresztül döcög velünk a legzegzugosabb utcákon át, valamint megkóstolni az utcai árusoknál kapható parázson sült kukoricát.

8 szuper tanács, amit jó ha ismersz, mielőtt Athénba utazol

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top