Utazás

200 év után először ölt embert becsapódó meteorit

Az Indiában történt különös esetben egy buszsofőr vesztette életét – úgy tűnik, hogy egy becsapódó meteorit végzett vele.

200 éve először ölt embert becsapódó meteorit

A szerencsétlen buszsofőr egy indiai város, Vellore egyetemi kampuszának kávézója előtt ácsorgott, mikor a tragédia történt. Egy hirtelen becsapódó meteorit sebesítette meg, és útban a kórház felé vesztette életét. A különös balesetben két, a közelben álló kertész és egy diák is megsérült. 

A becsapódott kő sötétkék színű, és a formája gyémántéra emlékeztet. Ha beigazolódik, hogy a 40 éves sofőr halálát tényleg a meteorit okozta, 1825 óta ez lesz az első eset, hogy aszteroida embert ölt. 

200 éve először ölt embert becsapódó meteorit

Egy közelben tanuló egyetemista elmondta, hogy hallotta a becsapódást, de az olyan hangot adott, amilyet semmihez nem tud hasonlítani. Viszont sem tűz nem ütött ki, sem füstöt nem lehetett érezni. 

Jelenleg indiai asztrofizikai kutatók vizsgálják, mi történhetett pontosan. Egy brit asztrofizikus, Simon Goodwin az eset kapcsán megjegyezte, hogy nagyon ritka jelenség történt, hiszen a meteoritok általában még a levegőben felrobbannak, ahogy elérik a Föld légterét.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top