Aktuális

Női buszvezetőkkel küzd India a nemi erőszak ellen

Női sofőrök segítségével próbál javítani a megítélésén a közlekedési vállalat Delhiben.

2012-ben a delhi buszon csoportosan megerőszakolták a 23 éves Jyoti Singht, aki később bele is halt az elszenvedett sérülésekbe. Tavaly decemberben egy Uber-sofőr erőszakolt meg egy nőt. Nemrég pedig 8 embert vettek őrizetbe, mert megerőszakoltak és kifosztottak egy apácát.

Nem véletlen tehát, hogy meglehetősen negatív kép alakult ki az indiai tömegközlekedésről. A közlekedési társaság azért alkalmazta Delhi első női buszvezetőjét, hogy ezt az arculatot megváltoztassa. A BBC értesülései szerint India más tartományaiban már dolgoznak női buszvezetők, de Delhiben Vankadarath Saritha az első. A társaság több női sofőrt is szívesen alkalmazna.

Vankadarath Saritha 30 éves, öt testvére van, őket kívánja támogatni, és szeretne venni magának egy arany fülbevalót mondta. Korábban egy főiskola magánsofőrjeként kisteherautóval járt, csak ez után tanult meg buszt vezetni.

Ő Delhi első női buszvezetője

Kétségtelen, hogy a Delhi Transport Corporation hatalmas lépést tett az arculata javításáért, de reméljük, hogy emellett biztonsági intézkedések is lesznek, hogy megvédjék a női utasokat és sofőröket.

Forrás: Jezebel.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top