Utazás

Gigahalat fogtak a Sziki-tóban

Egy 37 kilós lesőharcsát fogott a balmazújvárosi Sziki-tóban egy debreceni férfi. A fogás alapból nem szokványos, és eleve érdekes, hogy a pecásnak sikerült megakasztania és kihúznia az óriást.

Pecázásnál nagyon nem mindegy, hogy milyen botot használunk. Szinte minden halnak megvan a maga botja. A debreceni Szabó Lajos a hatalmas fogás napján nem harcsára ment, hanem pontyra, kárászra, azaz a felszerelése a harcsázónál jóval érzékenyebb volt.

Lajos éppen frissíteni szerette volna a csaliját, amikor a harcsa rávágott. A horgász először úgy gondolta, csak megakadt valamiben a szerelék, de kiderült, hogy egy bitang nagy hal kapott rá. Innentől jöttek az izgalmak:

  • A harcsa kitört, s rögtön lehúzott száz méter damilt.
  • Lajos óvatosan fárasztott, de a hal még kétszer indult meg sok-sok damilt lehúzva.
  • Lajosnak bő fél óra fárasztás után végül a nádfal mellett sikerült a part közelébe húznia a halat.
  • Ekkor egy harcsázó horgásztárs sietett segítségére, akinél volt vágóhorog.
  • Ezzel húzták ki a partra az óriást.

Lajos a Dehir.hu-nak elmondta, ő legszívesebben visszaengedte volna a halat a tóba, de a vizet kezelő Sellő Horgászegyesület elnöke azt kérte tőle, ne tegye, egy ekkora harcsa ugyanis nagy károkat okoz nekik, rengeteg kárászt és pontyot eszik meg. A halból így harcsapaprikás lett.

Lajos és a harcsa - Fotó: dehir.hu
Lajos és a harcsa – Fotó: dehir.hu

Szabó Lajos 170 centi magas, és a harcsa is majd ilyen hosszú volt. A horgász meg is jegyezte, hogy “akkora halat fogott, mint amekkora ő maga”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top