Az Adria gyöngyszeme. A jómód, a nyugalom, a stílus, a pihenés Mekkája. Abbázia neve emblematikussá vált a 19. század végi, 20. század eleji elit körében, aki számított, ott nyaralt, alkotott, gyógyult vagy reprezentált. Aki nem, az lemaradt, kimaradt, és aligha volt komolyan vehető azokban a bizonyos körökben. De minek is köszönhette a kis tengerparti település ezt a korabeli hype-ot, miért tündökölhetett számos alkotó elme múzsájaként?
Külön test a koronán
Abbázia közel két szélességi fokkal északabbra fekszik, mint a szintén méltán felkapott francia Riviéra, a Côte d’Azur ékszerdobozai, ám kellemes mikroklímája, amelyet a körülötte magasló hegyek és a tenger együttesen szabályoz, egész évben élvezhetővé teszi a partszakaszt. Ez persze elmondható még jó sok helyről szerte a világon, ám a magyarok Abbázia-imádata 1867-ig, az osztrák–magyar kiegyezésig vezethető vissza. Ezt közvetlenül követte ugyanis a horvát–magyar kiegyezés, amelyben Fiumét és így a részét képező Abbáziát is autonómiával ruházták fel. Egészen hivatalosan a magyar koronához csatolt külön testként határozta meg a szövegezés a kikötőváros területét. Ennek kapcsán a honi nagyérdemű rögtön a magyar tengerként kezdte emlegetni az észak-adriai földterületet, ami a nagy érdeklődésnek megfelelően igen gyors fejlődésnek indult. Hiába, tengeri nép a magyar, minden kis partszakasznak elégtételként örültünk.
Tüdőarisztokraták
A méltán híres és népszerű Karlsbad után Abbázia csakhamar a Monarchia második legnagyobb üdülőhelyévé nőtte ki magát, ahová gyógyulni is szívesen járt az arisztokrácia. Jódos, tiszta levegőjének jótékony hatását már jóval korábban felfedezték, így sorra nyitották a szívbetegek, asztmások és tüdőbajosok számára a kényeztető szanatóriumokat. Maga Markusovszky Lajos, a honi orvosképzés atyja is itt halt meg 1893-ban.
A Kvarner
Abbázia első szállodája, a Hotel Quarnero 1884-ben, mindössze tíz hónap alatt épült fel. Ma is fogadja vendégeit, immár Kvarner néven. Ugyanebben az évben érte el – ugyancsak rohamtempóban építve – a várost a vasút, amely Bécsből és Budapestről is tömegével szállította a gyógyulni, üdülni vágyókat az adriai paradicsomba. Ferenc József császár is tiszteletét tette a városban, nevét és emlékét ma a tizenegy kilométer hosszú parti sétány, a Lungomare őrzi.
Pihenjünk, elvtársak!
Az aranykornak természetesen Abbázia esetében is viszonylag hamar vége szakadt, a történelem viharai, amelyek hazánkat sosem kímélték, a 20. század első felében alaposan megtépázták a korabeli gondtalan időszak emlékeit. A Monarchia szétesése után, 1918-ban Olaszországhoz került a terület, majd a második világháborúban rövid ideig a szinte senki által el nem ismert bábállam, a Független Horvát Állam része lett.
A háború után évtizedekig Jugoszlávia zászlaja alatt létezett a város, a szocialista elvtársak legegyenlőbbjeit szolgálta ki exkluzivitásával, ekkor már Opatija néven. Ami németül és olaszul Abbazia, az horvátul ugyanis Opatija, és apátságot jelent. Horvátország 1991-ben kiáltotta ki a függetlenségét, amit egy évre rá el is ismert a nagyvilág, így ma déli szomszédunk területén próbál magára találni és visszanyerni báját és hangulatát az Adria egykori gyöngyszeme.
Voloscai részlet
A fénykorát élő Abbázia békebeli, monarchikus hangulatával szinte mágnesként vonzotta a kor művészeit is. A festőóriás, Rippl-Rónai József 1903-ban kísérte el ide testvérét, Ödönt, akit a város állomásfőnökségére helyeztek szolgálatra. Rippl-Rónait annyira lenyűgözte az Abbázia közvetlen környezetében található vidék, hogy megalkotta Voloscai részlet című képét. Volosca egy kisváros közvetlenül Abbázia szomszédságában.
Rippl-Rónai József – Abbázia (Voloscai részlet)
Jókai Mórról is köztudott volt, hogy többször is megfordult a kikötővárosban, többek között 1888-ban, amikor nevelt lánya, Jókai Róza itt ment hozzá Feszty Árpádhoz, a Feszty-körkép alkotójához, de biztosan járt itt 1901-ben is, nála ötvennégy évvel fiatalabb feleségével, Nagy Bella színésznővel. Hiába, a boldog békeidők egyik legnagyobb bestsellerszerzője életmódjával is mindig a korabeli pletykalapok kedvenc “celebje” volt.
Gyermeknyaraltatási akció
És ha már irodalom, akkor ide kívánkozik Füst Milán, akinek tizenöt éves korában Abbáziában kezelték a tüdővérzését, de a várost József Attila is említi Curriculum vitae-jében: “1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király-féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából.”
Móra Ferenc 1927-ben fogott itt bele az Ének a búzamezőkről című regényébe, miközben másfél hónapos nyaralását töltötte a tengernél, de megfordult Abbázia csodás part menti villáiban és üdülőiben Szabó Lőrinc, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Ady és Móricz is – csak hogy a legnagyobbakat említsük.
Márai szerelme
A magyar irodalmi elit tagjai közül talán Márai Sándor életében játszott a legnagyobb szerepet Abbázia. Az örökké hazátlan, folyton kitaszított és önkéntes száműzetésre ítélt íróóriás Dráma Voloscában című elbeszélésében így ír szerelmetes adriai városáról:
“Tavasszal lenn jártam az Adrián. Az emlék, mely makacsul kísért, mindig újra visszahúz ide. Számomra a tenger, Fiume és Abbázia között, még mindig a “magyar tenger”, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét. De más a szárazföld és más a tenger. Ez az öböl mélykék vizével az én külön, szerény és csöndes irredentám. Az egész világból ez az öböl az a hely, ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez. Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem. Minden évben elmegyek ide, néha csak két, három napra. Aztán elunom magam és odébbállok, színesebb, izgalmasabb tájak felé. Az ember hálás, de az ember – hál’ Istennek – hálátlan is. Így vagyok Abbáziával.”
