Több mint két éve folyamatosan járod a világot, főként Ázsiát. Előtte Budapesten éltél, egy közepes méretű cég alkalmazottjaként. Meglehetősen nagy váltás. Mi volt a fordulópont?
Sokan azt gondolják, hogy mielőtt eladtam a lakásomat, és elutaztam, boldogtalan voltam, de ez nem igaz. Nem voltam a szó szoros értelmében elégedetlen semmivel. Egyszerűen csak szerettem volna elutazni egyedül úgy, hogy nincs semmi másom, csak időm, hogy nem kell sietnem sehova, és nem kell könyörögnöm a munkahelyemen évente két hét szabadságért. Szerettem volna megtapasztalni, hogyan élnek mások, és sok időt eltölteni a természetben. Nem tudtam, hogy több mint két év életvitelszerű utazás lesz mindebből.
Hogyan reagált minderre a környezet?
A legközelebbi barátaim és a családtagjaim mindannyian támogattak. A munkahelyemen volt olyan kollégám, aki először arra gondolt, hogy egy új állás miatt váltok, és dolgozni megyek Ázsiába. Amikor megtudták, hogy nem erről van szó, kicsit elcsodálkoztak. Utána a többséget gondolkodóba ejtette a döntésem. Azóta is szeretem feltenni a kérdést az embereknek, hogy ha biztosan tudnák, hogy nem lesz holnap, vajon ugyanazokat a dolgokat tennék, mint amiket ma tettek?
A világutazóként szerzett tapasztalataidból nemrég egy könyv lett.
Nem terveztem, hogy könyvet írok. Emlékszem, Balin voltam. Hazafelé motoroztam, és közben azt éreztem, hogy könyvet kellene írnom. Hazaérve kinyitottam a gépem, közel 150 írás volt benne, félig befejezetlenül. Egy időre elvonultam, és egyedül az írással foglalkoztam. Néhány nap elteltével megkeresett egy kiadó. Ezt is egy jelnek tekintettem. Ettől kezdve tudatosan szerkesztettem magamban a könyvet az utazásaim közben. Mindenféle fecnikre, a telefonom jegyzeteibe jegyeztem fel a fontosnak tartott megfigyeléseket, információkat. Végül a szerzői kiadás mellett döntöttem. Egyrészt azért, mert ez szabadságot ad, másrészt azért, mert nem tudtam, milyen lesz a könyv fogadtatása.
Kiknek szól?
Elsősorban azoknak, akik szeretnének utazni, hiszen tele van hasznos tanácsokkal. Rajtuk kívül bárkinek, aki változtatni akar az életén. Ehhez nem fontos fizikailag útnak indulni, ahogy én tettem. Lehet, hogy valakinél a változás csak annyiról szól, hogy szeretne felhagyni egy étel fogyasztásával, vagy szeretne váltani a munkában. Ezek miatt a célok miatt szeretem így hívni a könyvet: inspirációs útikalauz. Annak, hogy világgá megyek, számomra átvitt értelme van. Azt jelenti: merj igent mondani magadra, és merj a számodra fontos változás szerint élni.
Biztosan sok visszajelzést kaptál. Melyik volt a legemlékezetesebb?
Megható volt számomra, amikor több szülő is azért rendelt tőlem könyvet, mert az ő gyereke is utazni szeretne egyedül, vagy már el is utazott. Szerették volna megérteni, hogy miért döntött így a gyerekük, mi játszódhatott le benne. Nagyon örülök annak is, hogy külföldről is sokan megrendelik a könyvem.
A te szüleid megértik, hogy a világot járod?
Elfogadják. Azt szeretnék, hogy boldog legyek, ezért hagyják, hogy a saját életemet éljem. Tudják, hogy el kell engedniük. Persze folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.
“Járd a világot házőrzéssel!” Ez az egyik fejezeted címe a könyvedben, ez mit jelent pontosan?
Sokan hirdetnek ingyenszállást, cserében vigyáznod kell az otthonukra. Ezzel hetekre, hónapokra megspórolhatod a legnagyobb költséget, közben rengeteg tapasztalatot szerezhetsz az adott kultúráról. Engem referencia nélkül felvettek Balin házőrzésre, és ez nem egyedi eset. Tudom, ez nekünk itt, Magyarországon furcsa lehet, de Nyugat-Európában, Ausztráliában vagy Amerikában könnyebben megbíznak másokban, különösebb referencia nélkül is.
Egy másik fejezet a kultúrsokkról szól. Mondanál erre is egy példát?
Kicsit messzebbről kezdem. Az egyik legszebb élményem a Fülöp-szigetekhez kapcsolódik. Karácsonykor voltam ott, meseszép a környezet. Mindenki nagyon kedves volt, mellesleg mindenki beszélt angolul, ami hatalmas könnyebbséget jelentett. Onnan elutaztam Vietnamba. Ott ért az első igazi kultúrsokk. Megszámlálhatatlanul sok motor volt az utcákon, zaj, szmog, minden mennyiségben. Kanapészörföztem, és az egyik helyi srácnál kaptam szállást. Az első éjszaka megjelentek a rendőrök, és elvették az útlevelem. Utólag kiderült, hogy a tulaj nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének. Mivel Vietnamban illegális magánszemélyeknél aludni, gyanítom, hogy az egyik szomszédja egyszerűen feljelentette. Az emberek kevésbé voltak kedvesek, mint a Fülöp-szigeteken. Kellett pár nap, mire átálltam.
Most Indonéziában élsz, gondolom, nem véletlenül.
Az első perctől kezdve azt érzem, hogy ez a második otthonom. Közel másfél éve ott élek már, pontosabban elsősorban ott, mert azért utazgatok, és haza is járok időnként. Indonézia 17 500 szigetből áll, a táj gyönyörű, bőven van tehát felfedezni való. Olyan ott, mintha megállt volna az idő. Az emberek sehova nem sietnek. Ha ott vagyok, sokszor nincs is kedvem odébbállni. Mindenki kedves, mosolyog, és mindenki nagyon befogadó, még a kevésbé lakott vidékeken is. Szeretem a kinti zöldségeket, gyümölcsöket, azt sem bánom, hogy minden nap rizst eszem. Az élet olcsó, és nem kell extra erőfeszítéseket tenni, hogy egészségesen étkezzek. És még egy fontos dolog: örökké nyár van, vagyis az időjárás egyfolytában meleg.
Egyre népszerűbbek manapság az utazós blogok, könyvek. Szerinted mi az oka ennek?
Én magam is hosszú évekig mentettem el képeket olyan tájakról, ahol most élek. Emlékszem, milyen jó volt álmodozni. Néhányan mertünk a tettek mezejére lépni, és belevágtunk egy-egy hosszabb utazásba. Ma már egyre többen vagyunk, egyre többen bizonyítjuk, hogy nem lehetetlen vállalkozás. Sokan tudnak online dolgozni, ez lehetséges úgy is, hogy úton van az ember.
Sokan álmodoznak hosszabb utazásokról, de a többség végül itthon marad. Szerinted miért?
Egy részük szerintem úgy érzi, hogy az utazás – bár nagyon vonzó életforma –, nem teljesen neki való.
Azok, akik igazán szeretnének elindulni, előbb-utóbb elindulnak, nem keresnek kifogásokat. Megtervezik, hogy hogyan tudnák megvalósítani az álmukat, utána pedig elkezdenek ezen dolgozni. De ez mindennel így van, egy hétköznapi munkaváltással is.
Fontos, hogy ne azért induljunk el, hogy az utazás megoldja a problémáinkat. Aki például itthon is magányos, az útközben is az lesz. Önmagában az utazás tehát nem old meg semmit, bár kétségkívül felgyorsíthatja a folyamatot. Én is lényegesen többet fejlődtem két év alatt Ázsiában, mint előtte itthon, három év alatt.
Miben változtál a legtöbbet? Mit tudtál meg magadról?
Megtanultam szeretni magam, és követni a belső hangomat. Mindig azt gondoltam, hogy türelmetlen vagyok, de az utazás alatt kiderült, hogy tévedtem. Sokáig kerestem, hogy miben vagyok jó, mi az, amit élvezettel csinálok, de amivel másoknak is segíthetek. Rátaláltam az írásra, ami rengeteg emberhez eljut. Ez nagyon jó érzés, ahogy az is, hogy sok emberrel kapcsolatban lehetek. Én kapcsolódom hozzájuk, ők pedig néha általam kapcsolatba kerülnek egymással. Ezzel függ össze a másik fontos felismerésem. Rájöttem, hogy számomra az emberek a kulcs mindenre. Ők határozzák meg, hogy hogyan érzem magam ott, ahol vagyok, hogy meddig maradok, vagy hogyan viszonyulok az országhoz.
Mik az utazásokkal kapcsolatos leggyakoribb tévhitek?
Az egyik legnagyobb sztereotípia, hogy sokba kerül. Én úgy élek, úgy közlekedem és úgy étkezem, mint a helyiek. Ehhez nem kell sok pénz. A repülőjegyeket a lehető legolcsóbban próbálom megvenni. Ha elfogyna a pénzem, könnyen találnék munkát útközben.
Mennyit költesz átlagosan havonta?
Ázsiában napi 25 dollárból éltem, amiben minden benne van, az utazáshoz felhasznált repülőjegyek is.
Az emberek többségét nem hökkenti meg, hogy te nőként vállalkoztál erre a kalandra?
Én azt tapasztalom, hogy jóval több nő utazik egyedül, mint férfi. A legtöbben arra kíváncsiak, hogy nem vagyok-e magányos. Erre a válaszom nem, mert egyrészt folyamatosan mások között vagyok, másrészt nagyon szeretek egyedül lenni, egyedül túrázni, szöszmötölni a fotózással. Itthon nem nagyon szokás “csöndben” lenni magunkkal. Amint elkezdek utazni, sokkal kreatívabb leszek. A természetben vagy az idegen kultúrák között felerősödik a belső hangom. Amióta a könyvem kiadása miatt itthon vagyok, azt veszem észre, hogy egyfolytában rohanok. Állandóan csöng a telefonom, levelek ezreit kapom, különböző programokra megyek. De nem idegeskedem ezen, tudom, hogy nemsokára újra utazom, a világ is lelassul majd újra, és jobban oda tudok magamra figyelni. Biztosan előjönnek ismét a kreatív energiáim.
Szokott hiányozni néha a munka?
Nem, mert az írást részben annak élem meg. Rendszeresen írok a blogomba, most fejeztem be a könyvem. Ez a kérdés egyébként Ázsiában is rendszeresen előjött. A kintiek nem tudták mire vélni, hogy nincs munkám. Ezért azt mondtam, hogy író vagyok. Aztán rájöttem, hogy valóban ebben élem ki magam, mellette van egy sor egyéb ötletem, amit folyamatosan próbálok megvalósítani. Ezekből egy idő után szerintem lesz rendszeres bevételem. Ha innen nézzük, két évet befektettem magamba. Ráadásul egy sor utazással kapcsolatos e-mailt kapok, amikre válaszolok, ez is munka, még akkor is, ha senki sem fizet érte. Az út során rengeteg dolgot én is ingyen kapok másoktól, jó érzés ezt ilyenkor visszaadni.
Gondolsz az elköteleződésre, családalapításra?
Én ezért is érzem jól magam Ázsiában. Jó azt látni, hogy ott minőségi időt töltenek egymással a családtagok, a nagycsalád összes tagja együtt él. Nekem a biztonság nem egyenlő az elköteleződéssel, a családi fészekkel, persze ettől még én is vágyom ezekre. A biztonságot a saját magamba vetett hitem jelenti. Annak az érzését, hogy amit csinálok, az jó, másoknak is inspiráló, lelkesítő. Ezek által én is újratöltődöm. Jelenleg ugyan nincs párom, de ennek az az oka, hogy még nem találtam meg a társam.
Sosem volt benned félelem?
Nem. Baj itthon is érhet. Bennem pozitív gondolatok vannak, kevés támadás ér. A biztonsági szabályokat persze be kell tartani. Én is ésszel és felelősségteljesen utazom. Figyelek a helyi szokásokra, öltözködésre. Egyedül, sötétben nem barangolok.
Sokkal nagyobb félelmem az, hogy újra úgy kelljen élnem, mint a régi életemben. Hogy elmennek mellettem a napjaim, anélkül, hogy élnék, vagy az, hogy minden egyes nap ugyanazt csinálom.
Mit érzel majdnem két év életvitelszerű utazás után?
Azt, hogy semmin nem változtatnék. Ugyanígy csinálnék mindent annak ellenére, hogy nemcsak pozitív dolgok történtek velem. Szeretem azt az embert, aki lettem mostanra. Nem cserélnék senkivel.
