“Te, Józsi, figyedoda, hozzál már egyet abból az izéből. Tudod, olyan, mint az unicum, csak nem olyan kraftos, izé… hallod, megvan, Gurktaler. Cváj, bitte” – ez így Karintiában elég nagy valószínűséggel nem hangzik el, ott egyszerűen másról szól a síelés és a síelés utáni idő. Elmondjuk, hogy miről, de előbb mutatunk egy képet, hogy merre jártunk. Erre:
Panoráma a Gerlitzenről. Fotó: Michael Stabentheiner
Ausztria legdélibb tartományában, Szlovénia és Olaszország határán sokkal naposabb a tél, mint például Steiermarkban vagy Tirolban. Karintia nyugodt, bájos hely, télen leginkább a családosok és a pihenni vágyók célpontja, értsd: fürdőből és wellnessközpontból valószínűleg több van, mint az aszalt gyümölccsel megütött snapsztól szagló après skiből, ahol a fentebbi beszélgetésfoszlány elhangozhat.
Felcsatol, siklik, mosolyog, 1. rész
Karintia 31 síterepén összesen 850 kilométernyi pálya síelhető, köztük van a Millstatti-tóhoz közel eső, 42 kilométernyi lejtőt tömörítő Gerlitzen Alpe, ahol az idegenvezető síoktató közölte, hogy itt csak akkor nem süt a nap, amikor esik a hó. Persze, nyilván, aha – mondhatnánk, de amikor ott voltunk, tényleg nem takarta felhő a napot. A pályarendszerhez egy kabinos lift visz fel, az útja elég hosszú, társaság híján Örkény Egyperces novellái közül hetet-nyolcat simán elolvashatunk.
A Gerlitzen Alpe pályái ideálisak az újrakezdőknek és a kezdőknek: két-három nap gyakorlás után még a kezdők is simán lehóekéznek a központ leghosszabb, majd 7 kilométeres, piros jelzésű pályáján, ami 1911 méterről 1000 méterre visz le. Oktatónk megjegyezte, hogy ezen ő és a kollégái átlagosan 4 perc alatt húznak le, majd röhögött egyet, és nekilendült. Siklás után a pálya öt hüttéje közül az egyikhez vitt minket, közben elmondta, hogy imád itt síelni, imádja Ausztriát, majd a bukó levételével és egy jobb profillal felvillantotta a jobb fülébe szúrt osztrák térkép mintájú fülbevalót. Evett egy ún. tiroli levest (“ez a legjobb itt!”), benyomott egy uszkve fél liter vaníliaszósszal meglocsolt almásrétest, majd visszaöltözött, és elsíelt a “végtelenbe”.
Gerlitzenen közel 60 oktató dolgozik, legtöbbjük gyerekekkel foglalkozik, a központ eleve ideális terület nekik, mivel a sízők eloszlanak, nincs sor a felvonóknál, és a széles pályákon ritka az ütközés.
Felcsatol, siklik, mosolyog, 2. rész
Karintia egy másik, szintén népszerű síterepe a Goldeck Mein Sportberg. A pályák hossza 25 kilométer, ebbe nem számít bele a 8,5 kilométeres, keskeny, csak ritkán sízhető, erdei fekete pálya. Van még itt egy veszettül jó és széles tanulópálya, ami a 2142 méter magas csúcsról indul, és néhány családias hütte, az átlagoshoz képest nyomott árakkal, és spontán tangóharmonika koncertekkel. A Goldeckről messze látni: Dolomitok, Grossglockner (Ausztria legmagasabb csúcsa, 3798 méter magas) és tengernyi másik csúcs.
Hüttekaja – a sípályák éttermeinek étlapján állandó szereplő a májgombócleves, a palacsintaleves, a rántott hús, a gőzgombóc, a rétes és a császármorzsa, ami nem a magyar, darás receptet követi, inkább egy vastag, széttört palacsintára hasonlít – vagy nagyon jól, vagy csak szimplán jól csinálják.
Síelés után mi lesz? Unatkozom?
Ugyan, dehogy. A legtöbb szállodának és panziónak erősen felszerelt wellness részlege van, illetve közvetlen a Millstatti-tó partján áll az Első Karintiai Fürdőház, azaz a Badehaus Millstatter See, kinti medencével, pihenővel, masszázsrészleggel és négy különböző hőfokú szaunával, ahonnan kijövet nem, nem a hideg zuhany alá kell állni, hanem irány a 4 fokos tó, nagy levegő, és merülés. Mintha tízezer tűvel szurkálnák a tested, de… ettől még nagyon frissítő érzés. Amit a finnek tudnak, azt az osztrákok csodálatosan adaptálták.
De hát ezek meztelenek
Hát, a szauna már csak ilyen, de szanuázni tényleg meztelenül a legjobb, még ha ez az általában szégyenlős magyarnak furcsa is. A szaunaszeánsz során a szaunamester a helyiséget 35-40 fokról fűti fel 95-re, különböző illóolajakat locsol a forró kőre, speciláis legyezőkkel hadonász, jégkockákat dobál (ilyenkor a búsba kívánjuk), és csapkod egy törölközővel. Negédesen megjegyezzük, és higgye el, kedves olvasó, hogy egy ilyen szeánszon, ahol bent ül akár 30 ember, senkit nem köt le, hogy mit hord a másik a lába között, vagy éppen mekkora a hasa, mert mindenki magával törődik: relaxálni, felfrissülni megy be, és nem nézelődni.
Panoráma a szaunából. Fotó: KW Steinthaler
Megvolt a sí, megvolt a merülés, mi jöhet még?
Például a bicikli. A Millstatti-tó köre közel 30 kilométer, ami kényelmesen letekerhető uszkve két óra alatt, de ha nincs kedv tekerni, mehet a villachi séta. Villach belvárosa bűbájos, és nagyon alpesi, azaz tűréshatáron belül szövi át a giccs. Villach fontos város volt, a XVIII.-XIX. századi Bécs-Maribor-Trogir kereskedelmi útvonal egyik megállója, és ehhez méltón is néz ki. Telen van ósdi, patinás épületekkel, szűk sikátorokkal, éttermek és a kávéházak sorakoznak az utcákon, a Dráva pedig a belváros mellett hömpölyög.
Van még valami?
Van. A síelés fárasztó, a szaunázás szintén, a bicikli és a séta dettó, de kellemes fáradtság ez, amit éhségérzet követ. Karintiában szeretnek enni, sört főzni és bort készíteni, és elég jól is csinálják ezeket.
Előnyben részesítik a helyi alapanyagokat (még a szaunában is a környék növényeiből készített illóolajokat párologtatják), a halállományukat kiemelten védik. A régió éttermeiben többnyire a Millstatti-tóból vagy a környező patakokból fogott halakat szervírozzák, a séfek pedig jól is bánnak az édesvízi halakkal, például a pisztránggal. A Bergfried Alpengasthof grillezi, a Millstatti-tó mellett magasodó hegyen lévő étteremből eszelős a panoráma, végig lehet nézni a tavon. Minden éjszakában van egy pont, amikor ott és akkor meg kell inni a kilépőitalt, Karintiában ez az a hely, csak itt a kilépőitalt desszertnek hívják. Fizetnénk, helló, viszlát, majd jövünk, csak még megnézzük a nyulakat, a csirkéket és a kilátót. Aztán mehetünk.
