nlc.hu
Utazás
Két és fél évre lezárják a Lánchidat

Két és fél évre lezárják a Lánchidat

Egészen 2020 tavaszáig tarthat a Lánchíd felújítása, a két és fél évig tartó rekonstrukció 22,33 milliárd forintba kerül.

Az első hírek arról szóltak, hogy másfél évig lesz lezárva a Lánchíd a rekonstrukció miatt, az Index azonban úgy értesült a Városházától, hogy a kivitelezés tervezett átfutási ideje két és fél évre tehető. A világ 10 legszebb hídja közé választott Lánchíd az építkezés teljes ideje alatt, azaz két és fél évig le lesz zárva a gépjárműforgalom elől.

Ez is érdekelhet Megnézem

A hivatalos menetrend szerint 2017. június 1-jén elindítják a közbeszerzési eljárást, a munka szeptembertől megkezdődhet. Az átadás pedig a két és fél éves építkezést alapul véve 2020 tavaszán lehet.

 

A hídfelújítással egy időben felújítják a Váralagutat is. Az Alagútban az úttesten kerékpársávot festenek fel. Sőt, átépítik a Clark Ádám teret is, ahol a körforgalom mérete csökken, a gyalogosnak viszont több helyük lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top