Leírva lényegesen drámaibban hangzik a dolog, bár gyanítom, némi szerencse is volt a dologban: 120-130 km/h közötti sebességnél következett be a defekt, ebből az autóban ülve csak annyit érzékeltünk, mintha áthajtottunk volna egy ásványvizes palackon. Az első gondolatom az is volt, hogy “csak” a sárvédő szakadt le.
Szerencsére nem volt túl nagy a forgalom, viszont az autó is “jól viselkedett”, nem csúszkált, nem álltunk keresztbe sem, igaz, ebben valószínűleg volt szerepe annak is, hogy a hátsó, nem hajtott kerék szűnt meg abroncsként funkcionálni. Így viszonylag nyugodtan sikerült lecsorogni a leállósávba, kirakni a vészvillogót – meg az elakadásjelző háromszöget persze –, majd a láthatósági mellény felöltése után stílusosan és biztonságosan ellenőrizni, hogy mi is történt.
Elég megdöbbentő látványt nyújtott a hátsó kerék, a gumiból ugyanis ezerfelé lógtak a fémszálak, a kerék úgy nézett ki, mintha egy sajtszeletelővel lenyúzták volna róla a felső réteget. Ez különösen azért aggasztó, mert az abroncsot alig két hónapja vettük, így valószínűleg valamilyen éles tárgy vághatta szét.
A XXI. századi csavar pedig itt jön a történetbe, alig tíz perccel azután, hogy megálltunk, megérkezett egy sárga villogóval felszerelt autómentő, aki annyit mondott: “láttam, hogy bajba kerültek, gondoltam erre gurulok és megnézem, mi a baj”. Kérdésünkre, hogy hol látta, hogy problémánk támadt, a Waze közösségi navigációs alkalmazást említette. Ismerem a Waze-t, de ez volt az első alkalom, amikor a saját bőrömön tapasztalhattam meg a közösség erejét.
A defektünket követő pár percben ugyanis valaki már jelezte is az alkalmazást használó autósoknak, hogy az adott helyszínen egy elakadt autó áll a leállósávban, a “sárga angyal” pedig így talált ránk. Bár nincs problémám egy defektes abroncs cseréjével, az autópálya mellett azért nem éreztük magunkat túl nagy biztonságban (akkor sem, ha a megállás és az első szemrevételezés után azonnal a szalagkorlát mögé másztunk, megtervezni a továbbiakat). Így azonban egy sárga villogós autó és egy tetőtől talpig láthatósági neonba öltözött szakember – na meg az ő profi, hidraulikus emelője – segítségével tényleg pár perc alatt felkerült a pótkerék a kocsira és haladhatunk is tovább.
Egy szó, mint száz: nem áll szándékomban reklámot csinálni a Waze-nek, de tény, nagyon pozitív élmény volt, hogy a közösségnek valóban mekkora ereje van. Azt hiszem, ma délután le is töltöm a telefonomra.
Ami pedig a defektet illeti: nem tudom, mi lett volna a történet vége, ha a meghajtott keréken következik be a baj, de azt hiszem, én is el fogok menni egy vezetéstechnikai tanfolyamra, hogy a jövőben még biztonságosabban tudjam majd használni az autót.