Betiltották az éjszakai italozást Róma utcáin

nlc | 2017. Július 12.
Este 10 és éjfél között csak üvegpalackból vagy -pohárból tilos alkoholt inni, de éjféltől teljes a tilalom reggel 7-ig.

Újabb, turistákat is érintő szabályt vezettek be Rómában. A hét végén kerültek ki a város több pontjára is a négynyelvű táblák, amelyek azt hirdetik, hogy este 10 és reggel 7 óra között szigorúan tilos alkoholt fogyasztani az utcákon, tereken – írja a Faktor.

Este 10 és éjfél között csak üvegből, illetve üvegpohárból tilos a szeszt inni, éjfél után viszont semmilyen formában nem lehet alkoholt fogyasztani közterületen. A szabályt megszegők 150 eurós büntetést kapnak.

A szigorítás a boltokra és bárokra is vonatkozik: az adott idősávban nem árulhatnak “szállítható formájú” alkoholt, különben 280 eurós bírságra számíthatnak. Hajnali 2 után pedig még a bárok sem adhatnak szeszes italt, hiába működnek zárt területen.

A szabály október végéig marad érvényben, de már az első hétvégén 37-szer büntettek a rendőrök.

 

Exit mobile version