Utazás

Négyüléses felvonó épül a mátraszentistváni síparkban

Elkezdték építeni Mátraszentistvánban a síterep négyüléses felvonóját. Magyarország jelenleg legkorszerűbb síparkjában, Eplényben már július óta építik a felvonót, mindkét hely állami támogatásból modernizálódik.

Az idei téli szezon elején jelentették be, hogy Eplény és Mátraszentistván síterepe egyenként 150 millió forintos állami támogatást kap, amelyet mindkét síterep ülőszékes felvonó építésére fog felhasználni. 

Eplényben már júliusban elkezdődtek a munkálatok, és Facebook-oldala szerint Mátraszentistván is nekilátott augusztus elején a négyüléses megépítésének. A tervek szerint a Mátrában a lift november végére, tehát a következő síszezonra el is fog készülni. 

A Sípark Mátraszentvistván Facebookján hozzáteszik azt is, hogy nemcsak az ülőszékes felvonóval gazdagodik idén a terep, hanem fejlesztik a hóágyú- és víztározó rendszert, valamint nyári attrakciókban is gondolkodnak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top