Utazás

Megdöbbentő adatok: ennyien bliccelnek a vonatokon

A MÁV eladta azokat a követeléseket, amelyeket eddig nem tudott behajtani. Így kiderült, hogy hányan utaznak jegy nélkül, és mekkora az összegyűlt tartozás.

A MÁV eladta azoknak a pénzeknek a beszedési feladatát, amelyeket a bliccelőktől nem tudott behajtani. A tendert a Delta Faktor Pénzügyi Zrt. nyerte, ami azt jelenti, hogy az eddig be nem hajtott követeléseket ez a cég szedheti majd be – írja a Hvg.hu.

A tender a 2007. július 1 és 2012. december 31. időszakra vonatkozik. Az is kiderül, hogy ebben az időszakban 435 797 darab „utasleadási lap”, azaz bliccelést megörökítő dokumentum keletkezett.

Ez azt jelenti, hogy naponta 217 bliccelőt fogott a MÁV.

A teljes követelés tartalmazza az utazás díját, a pótdíjakat, a kezelési és postaköltséget, valamint a késedelmi kamatot is. Ez összesen 7 milliárd 658 millió forintot tesz ki.

A cég 225 millió forintért vette meg a 7,66 milliárd forint behajthatóságát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top