Riga: Stockholm, Prága és Berlin zabigyereke. A legjobb génekkel

Lettország területe közel a kétharmada Magyarországénak, a lakossága viszont éppen csak az ötöde, az 1 millió 950 ezer állampolgárból ráadásul 700 ezer Rigában, a fővárosban él, tehát: a népsűrűség alacsony, mindössze 37 fő / négyzetkilométer, ugyanez Magyarországon 106 fő. Ennyit a számokról.

A két ország közt hasonló, hogy mindkettő élt német és orosz elnyomás alatt, és hogy leginkább az utóbbi ütötte rá a bélyegét az országokra. Csakhogy: Lettországban tényleg rendszert váltottak, és látványos a fejlődés, itthon szintén rendszert váltottak, de közel sem ennyire észrevehető a változás.

Lettország lakosságának közel a fele orosz ajkú, a született lettek csak épphogy többen vannak. Rigában annyira nem éles a különbség, bár barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy egymás nyakában lógnak a különböző nációk.
Mindezt leszámítva Riga veszettül szép hely, amit most fotókon  mutatunk be, például egy magasból lőtt felvétellel. 

A Dvina folyó bal partján látható négy, innen hangárnak tűnő épület a központi piac. A második világháború idején, míg a város a német rabigát nyögte, a nácik zeppelineket gyártottak benne.

A piacon a tömeg állandó, az egyik blokkban kizárólag húsos, egy másikban pedig kizárólag halas árusok vannak.

Kicsit közelebbről is megmutatjuk, így talán jobban látszik a valós mérete. Egy részleg nagyjából akkora, mint a Fővám téri Nagycsarnok. 

A lettek imádják a halat. Például szárítva, ahogy egyébként a koreaiak és a kínaiak is szeretik. 

Füstölve sem vetik meg. Ami úszik a vízben, azt kifogják, és belezés után már megy is a füstre.

És stílusosan, farokkal lefelé dobozba állítják. 

Nyilván nem meglepő, de nyersen is árulják. A bal oldalon kecsege, a tavalyi Bocus d’Or sztárhala. Az árusok mögött hatalmas medencékben úsznak a halak, a pultra nem egyszer úgy kerülnek ki, hogy megemelkedik a kopoltyújuk, vagy ugranak egyet – azaz a vásárló végignézheti egy-egy példány haláltusáját.

Annak ellenére, hogy a piacon leginkább édesvízi halakat árulnak, a lettek a tengeri halat sem vetik meg, sőt: Riga belvárosának éttermeiben többnyire az étlap felét viszik a halételek, de a szállodák reggeli svédasztalain is állandó fogás a füstölt lazac, az ecetes hering. 

Lettország étkezési kultúrája távol áll a magyartól, értsd: nem a sok hús + még több köret kettősére szavaznak. Jóval kevesebbet esznek nálunk, főételnek például grillezett tengeri fogast. Így: 

Riga belvárosa széles, mint Budapesté, lakója sétál és biciklizik, minek köszönhetően fittnek tűnik. Közben olyan impozáns épületek előtt halad el, mint a 14. században épült Feketefejűek háza, amit a germán vidékről érkező kereskedők építettek. A Második Világháborúban a házat lerombolták, a kilencvenes években viszont újjáépítették.  

A belvárosban egymást érik a kávézók és éttermek (na meg a kocsmák) teraszai, legtöbbjük télen is nyitva. Lettországban nyáron 30 Celsius fok fölé nagyon, nagyon ritkán kúszik a hőmérő, szeptemberben már 20 alatt jár, a téli hónapokban pedig fagypont környékén. Terasz viszont mindig van. Télen, nyáron.

Riga nem az a város, ahol fénykorát éli a street art, falfirkákat graffitit (teli falat betöltőt, mint a fenti képen) alig látni, egyes boltok viszont a bejáratuk környékén feldobják az épület homlokzatát.

Persze, ezt aligha hagyná a városvezetés például az Elizabetes utca környékén, ahol hatalmas, többnyire a harmincas években épült bérházak állnak, egytől egyig renoválva. A környék az UNESCO által védett, a világörökség része.

Azt hitted, csak a homlokzat ilyen fess?

Séta közben belefuthatsz a virágpiacba is.

Vagy kódoroghatsz a csatorna mellett, amit szinte végig park övez, a partszéleket kisebb hidak kötik össze. A csatorna a piac mellett (is) csatlakozik a folyóhoz, 8-10 fős hajókkal viszik a turistákat egy 60 perces kanyarra.

A parkban többnyire fák vannak, és egy, első blinkre teljesen idióta szobor.
Ami 12 méter magas.
És ami egy űrhajós majmot ábrázol.
A szobrot egy orosz művész adta a városnak, állítása szerint minden, az űrben odaveszett állat előtt szeretne emléket állítani vele. A hidegháború idején folytatott űrversenyben az oroszok kutyákat lőttek az űrbe (például Lajkát), az amerikaiak heppje volt a majom.

A lettek nemcsak enni, hanem inni is szeretnek. A szőlőjük kevés (ahogy az északi országoknak általában), és ami van nekik, abból sem készül értékelhető bor, ezért inkább a sörre voksolnak, abból viszont nagyüzemi szinten is veszettül jókat gyártanak. A Riga külvárosában lévő Aldaris üzem óriási telepen terül el, tizenkét hatalmas gyárépülettel. Pár éve indítottak be egy interaktív sörmúzeumot, ahol egy rém kedves sörsommelier magyaráz a sörfőzésről.

Nagyüzem:

Interaktív kiállításból van más is. Másik irányba, szintén a külvárosban található a Riga Motor Museum. Teljesen mindegy, hogy érdekelnek-e az autók, ez a kiállítás elvisz. A világ és Lettország autógyártása elevenedik itt meg uszkve 1990-ig, és olyan híres autókat is látni, mint például Sztálin egyik monstrum kocsija, aminek hét centi vastag üvegei voltak, hogy ne tudják őt kilőni. 

Lettországba az airBaltic közvetlen járata visz. A repülés alig több mint két óra, még gyerekkel is nevetve kibírható.
A következő két hétben megnézzük még a lettországi vidéket, a tengerpartot, megmutatjuk a legfurcsább ételüket, és belemászunk a rigai éjszakába, ahol kiderül, hogyan ismerkednek egymással a lett fiatalok, és hogy miként vélekednek az oroszokról. Spoiler nincs.