nlc.hu
Utazás
Ez a kínai apa 30 ezer kilométert vezetett a lánya kedvéért

Ez a kínai apa 30 ezer kilométert vezetett a lánya kedvéért

Megérdemli az „Év apukája” címet. A 108 napos utazás 26 országon keresztül vezetett.

A történet úgy kezdődött, hogy Huang Haitao, az apa megígérte lányának, Huang Xinyinek, hogy amennyiben sikeresen felvételizik egy amerikai egyetemre, személyesen fogja őt elvinni oda. A család nem először vágott neki ilyen őrült túrának, ez az ötlet is épp egy négy évvel ezelőtti északi-sarki expedíción merült fel, amelyen együtt vettek részt.

Forrás: 人民日报/WEIBO

A dologból ígéret lett, mígnem a lányt végül fel is vették idén egy seattle-i egyetemre. Apja azonnal elkezdte tervezni az utazást, amikor megkapták az értesítőt az Egyesült Államokból.

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakóhelyükről, a kelet-kínai Nankingból indultak útnak, a végállomás pedig a 30 ezer kilométerre levő Seattle University volt. 

A 30 ezer kilométeres túra útvonala

A 108 napos út során 26 országot érintettek, első megállójuk Oroszországban volt, majd Európán keresztül vezetett, ahol átmentek Macedónián, Szlovénián, Svájcon, míg elértek az angliai Southamptonba – számolt be az útról a Yangtze Evening News. 

Forrás: 人民日报/WEIBO

Innen repülővel mentek át az Egyesült Állmokba, kocsijukat pedig hajón szállíttatták át. Chicagóból elindulva a híres 66-os úton jutottak el Los Angelesbe, ahonnan észak felé folytatták útjukat Seattle-be, végül szeptember 11-én érkeztek meg az egyetemi campusra.

Forás: 人民日报/WEIBO

„Tanulni jött ide a lányom, számára a legfontosabb, hogy gyorsan berendezkedjen, és elkezdje az egyetemi életet” – nyilatkozta az egykori művészeti iskolai tanár, majd hozzátette, hogy talán ez volt az utolsó alkalom, amikor ilyen sok időt tudott együtt tölteni lányával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top