nlc.hu
Utazás
Az elmúlt 40 évben közel 8000 kínai éttermet látogatott meg

Ez az amerikai férfi az elmúlt 40 évben közel 8000 kínai éttermet látogatott meg

Az Amerikában élő 72 éves férfi az elmúlt negyven évben közel 8000 kínai éttermet látogatott meg.

A Los Angeles-i David R. Chan minden egyes látogatásáról vezetett egy táblázatot, amely szerinte a kínai bevándorlók kultúrájának változásait mutatja be az Egyesült Államokban. Szívmelengető utazása identitáskeresésként kezdődött, mivel David harmadik generációs kínai amerikai, ezért kíváncsi volt a gyökereire. Eredetileg az volt a célja, hogy legalább egyszer kipróbáljon minden autentikus kínai éttermet Los Angeles környékén.

kínai, étel, kóstolás

David újabb kínai éttermet próbál ki (Fotó: Instagram)

Azonban a lelkes falatozó túlteljesítette a tervét, mert körbeette New York, San Francisco és Mississipi városát is. Gasztronómiai utazgatását még az 1990-es években kezdte el, ekkor vásárolta meg az első számítógépét. David életre szóló szenvedélye odáig vezetett, hogy az ételekről készült pillanatképeket az Instagramon osztja meg.

Bevallása szerint amikor felnőttként az első kínai ételeket ette, nem rajongott értük, szerinte ugyanis nem voltak elég kifinomultak. 

(Ladbible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top