Utazás

A világ egyik legnehezebben tanulható nyelve a magyar

Hivatalossá vált, amit mindig is sejtettünk: a világ legnehezebben megtanulható nyelvei közé tartozik a magyar.

Egy ötös nehézségi skálán 4+ besorolást kapott a magyar nyelv aszerint, mennyi idő alatt sajátíthatja el azt egy amerikai diplomata. Ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról, beszél magyarul, legalább egy éven keresztül kell tanulnia a nyelvet.

Az idegen nyelvek nehézségi listáját az amerikai Foreign Service Insitute (FSI) állította össze az alapján, hogy a külföldi országokba delegált amerikai diplomatáknak mennyi időbe telt elsajátítani az adott ország nyelvét.

Ez is érdekelhet Megnézem

A könnyen, akár fél év alatt elsajátítható, 1-es kategóriába sorolt nyelvek közé tartoznak az északi germánnak számító skandináv nyelvek vagy az újlatin nyelvcsaládba tartozó francia, portugál, spanyol és olasz nyelvek.

Forrás: FSI

A kettes kategóriába került német nyelv harminc hét alatt tanulható meg, a hármasba sorolt maláj és az indonéz nyelvek megtanulására már harminchat hetet kell áldozniuk a diplomatáknak. A négyes nehézségi csoportba a szláv nyelvek kerültek, de ide soroltak olyan nyelveket is, mint a török, esetleg a zulu. Ezeket 44 hétig kell legalább tanulni, míg a 4+-os nyelvekre egy egész évet kell rászánni.

A 4+ kategóriában találjuk az észt, a finn, a grúz, a mongol, a vietnámi és a magyar nyelvet.

Az ötös kategóriába azok a nyelvek kerültek, amelyek megtanulására közel két évet kell áldozniuk a diplomatáknak. Ide sorolta az FSI az arab, a kantoni, a  mandarin, a japán és a koreai nyelvet.

Bigthink.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése