nlc.hu
Utazás
Vissza a nyárba, egyenesen a Baltikum leghosszabb homokos tengerpartjára

Vissza a nyárba, egyenesen a Baltikum leghosszabb homokos tengerpartjára

A lettországi Jurmala nagyon szép hely, fene se hinné, hogy odafent északon a tengerpart és a fürdőkultúra a déli országokat idézi. Pedig de.

Szeptemberben jártunk Lettországban, az ország könnyedén a Baltikum ütőereként aposztrofálható. Hosszasan áradoztunk Rigáról, ami Stockholm, Prága és Berlin zabigyerekeként egyszerre lehet úti célja a családosoknak, a leendő családosoknak, na meg a hátizsákosoknak is. Az ősz hajnalán belemásztunk a rigai éjszakába, hallottunk is olyat egy lett kamaszlánytól, hogy:

„Az oroszok? Elmehetnek a p*csába!”

Olyan messzire persze nem mentek, Lettországnak pedig az egészére igaz, hogy vagy az oroszok, vagy a lettek vannak többen egy adott régióban, a Rigától alig 40 kilométerre fekvő tengerparti Jurmala például az „oroszoké”.

Erről a 22 kilométernyi homokos partról beszélünk: 

Ahova nyáron a lettek is szép számmal mennek, de mint azt orosz idegenvezetőnktől megtudtuk, a németek és a finnek körében is népszerű üdülőhely. 

A víz nyáron akár a 22 Celsius fokos hőmérsékletet elérheti, de jellemzően ennél 2 fokkal hűvösebb. Ettől még simán lehet ide gyerekkel érkezni, mert a napos órák száma magas, a víz pedig (mivel öbölben vagyunk) csak enyhén sós, ráadásul lassan mélyül, így a sekély részeken nem is tűnik hidegnek. Ha mégis az, irány a színház előtti szökőkút. 

Program akkor is van, ha véletlenül eleredne az eső. Például van egy múzeum, ahol a régi Jurmalát mutatják be. Így: 

Az alábbi képet nem egy thriller vagy Doctor Who passzentos részéből vágtuk, ez is a múzeumból való: 

Jurmalában ilyen kedves faépületek közt kóvályoghatsz: 

Ez még semmi, ilyen is van: 

Mutatunk még, okés? 

A naplemente pedig így fest. Giccses, persze, de melyik naplemente nem az? És melyik naplemente nem szép? 

Na még egyet!

Eddig azt hitted, hogy ősszel nem érdemes a tengerhez menni? A lettek már csak tudják…

… hogy az a jógás stockfotók évszaka: 

Kinyitod a szemed, és egyből ott van egy patinás, majd százéves szálloda: a Baltic Beach Hotel fürdőjében nincs lett szauna, az oroszok ugyanis (mint azt fentebb írtuk, ez inkább az ő placcuk) csak röhögnek azon, hogy a lettek 60-70 fokra fűtik a kabint, miközben ők 110-120-ra. 

Egy borús őszi képpel búcsúzunk, mert a búcsú már csak olyan, hogy borús. Viszlát Lettországban, alig két óra repülés, és ott vagy. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.