Rendkívüli ellenőrzést tartottak Ferihegyen

MTI | 2018. Január 26.
Az Európai Bizottság mobilitáspolitikai és közlekedési főigazgatóságának biztonsági ellenőrzését hajtották végre a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren.

Az uniós rendeletben szabályozott szigorú ellenőrzésen a polgári légi közlekedés védelmét szolgáló szabályok betartását vizsgálták a ferihegyi repülőtéren. Az ellenőrzésen a budapesti repülőtér kiválóan megfelelt – közölte a rendőrség.

A reptéri rendőrök látják el az utasbiztonsági ellenőrzés felügyeletét és fegyveres biztosítását, valamint az utas- és repülőtér-biztonsági feladatokat végző szervezetek szakirányítását és szakmai felügyeletét is.

A négyfős bizottság, amely kiegészült az Egyesült Államok közlekedési hatóságának megfigyelőjével, január 15-étől öt napon át kísérte figyelemmel a légiközlekedés-védelmi előírások alkalmazását. A többi között ellenőrizték az utasok, a csomagtérbe feladott poggyászok, valamint a személyzet átvizsgálásának folyamatát is, illetve a védelmi berendezéseket. 
 
Az ellenőrzés meglepetésszerű volt, az érintett hatóságokhoz mindössze két héttel az ellenőrzés előtt juttatták el a kontroll programját, ekkor pedig már késő lett volna megkezdeni a rendszer felülvizsgálatát. A repülőtéren működő cégek és dolgozóik csak a vizsgálat indulása után kaphattak tájékoztatást a kontroll megkezdéséről.

A minősítés azért is fontos, mert azzal az országgal szemben, amelyben súlyos hiányosságokat tárnak fel, komoly szankciók léphetnek érvénybe, akár be is zárhatják a repülőteret.

Az Európai Bizottság tisztviselői rendszeres időközönként szigorú, többnapos biztonsági ellenőrzéseket végeznek a tagállamok nemzetközi repülőterein. A legutóbbi, 2013-ban végzett kontroll nyomán biztonságos minősítést kapott a budapesti repülőtér. A most végzett felülvizsgálat alapján pedig sikerült ezt a státuszt megőrizni.

Exit mobile version