Utazás

Így ünnepli 50 éves jubileumát a Lufthansa

Ötvenéves jubileumot ünnepel a Lufthansa Magyarországon, ennek alkalmából Budapestre érkezik a világ legmodernebb széles törzsű gépe, az Airbus A350-es is.

Kereken ötven évvel ezelőtt, 1967. augusztus 26-án landolt a Lufthansa LH194/195 számú, első közvetlen járata Budapesten. A Frankfurtból induló, “Kiel” névre keresztelt Boeing 727-30-as München érintésével érkezett a magyar fővárosba, majd innen folytatta útját Belgrádba. Egy évre rá újabb járat indult a Düsseldorf–München–Budapest–Belgrád útvonalon, majd 1971-től a budapesti járatok immár Belgrád érintése nélkül közlekedtek a német városok és Budapest között.

Az első Boeing 747 Budapesten 1995.06.05
Az első Boeing 747 Budapesten – 1995. 06. 05

Ötven év után

Ötven év elteltével a Lufthansa Magyarországon három repülőterére közlekedtet járatokat, hiszen Budapest mellett 2016 áprilisától már Debrecenbe is jár közvetlen Lufthansa-gép Münchenből, míg a nyári időszakban Lufthansa-charterjáratok repülnek Németországból Sármellékre, a Hévíz-Balaton repülőtérre.

Boeing 727-30 - Ilyen típussal szállt le először Budapesten a Lufthansa
Boeing 727-30 – Ilyen típussal szállt le először Budapesten a Lufthansa

100 ország, 300 város

A Lufthansa-csoport jelenleg 130 ezer főt foglalkoztat, tavaly közel 110 millió utast üdvözölhetett gépei fedélzetén, amelyekkel a világ 103 országának 308 célállomására lehet eljutni. A Lufthansa flottája 617 repülőgépből áll, köztük Boeing 737-es, 747-8-as, illetve A320neo géptípusokkal, amelyek a társaság kötelékében repültek először.

Légiutaskísérő_60-as evek
Légiutas-kísérő a 60-as évekből

Óriásgépet hoz Budapestre a Lufhansa

A magyar utazóközönség és a repülés szerelmesei számára több repülőgépet is a Lufthansa mutatott be először Magyarországon, hiszen 1985-ben a német légi cég hozta el először Budapestre a Boeing 747-es Jumbót, majd 2011 októberében a világ legnagyobb utasszállítójának, az Airbus A380-asnak a le- és felszállását csodálhatták meg több ezren. A sorozat pedig idén folytatódik, hiszen az ötvenéves jubileum alkalmából szeptember 8-án a Lufthansa budapesti ünnepségére érkezik a világ legmodernebb széles törzsű gépe, az Airbus A350-es, amely géptípus még nem járt magyar légikikötőben.

Retró festésű Airbus 321-es
Retró festésű Airbus 321-es

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top