Natalia Rutkowski és édesanyja, Anna Chicagóból New Jersey-be utazott a United Airlines egyik járatával február 12-én, ám problémák léptek fel már a beszállás előtt. Mindkét nő ellenőrizte még a becsekkolás előtt kézipoggyásza méretét, ám egy reptéri dolgozó nem engedte, hogy az anya felvigye magával a gépre a táskáját.
Rutkowski innentől kezdve videóra vette az incidenst, ugyanis szemmel láthatóan teljesen beleillett a táska az ellenőrző kosárba, egyáltalán nem lógott ki. A reptéri dolgozó mégis azt állította, hogy a poggyász nagyobb a megengedettnél. Innentől kezdve parttalan vita vette kezdetét, melyben mindegyik résztvevő egyre hevesebben magyarázta az igazát.
Nem sokkal később egy másik munkatárs is beleavatkozott az összezördülésbe, megkérve Rutkowskiékat, hogy bizonyítsák be, valóban belefér-e a táska a kosárba. Miután ez sikeresen megtörtént, egy harmadik lépett hozzájuk, kihúzta a táskát a tartályból, mondván, hogy az túméretezett, ezért poggyászdíj fizetésére szólította fel a két nőt.
„Nem értettem, miért kezeltek minket ilyen módon, annyira nevetséges volt. Ekkor már mindenki minket bámult, zavarban voltunk, én már teljesen leizzadtam, az édesanyám könnyezett. Soha nem voltak még ennyire tiszteletlenek és rosszindulatúak velem. Végül az utolsó dolgozó, aki odajött hozzánk, belátta, hogy tökéletes a mérete a táskánknak, és végre rábólintott, hogy felvihessük magunkkal a gépre…”