Életjáradékot kap a hurghadai buszbalesetet túlélő fiatal testvérpár

nlc | 2018. Június 28.
Együtt több százezer forintos életjáradékot állapított meg a bíróság annak a fiatal testvérpárnak, akik életük végéig meglátszó sérüléseket szenvedtek a hurghadai buszbalesetben.

Több százezer forintos életjáradékot kell fizetnie az utazást szervező cégnek a 2011-es hurghadai buszbaleset túlélőinek – döntött szerdán a bíróság első fokon.

A tárgyaláson édesapjával jelent meg a két fiú, a sérüléseik még hét évvel a baleset után is látszanak. Egyiküknek már nem lehetett megmenti a fülét, testvére arcán vágásnyomok maradtak – számolt be az RTL Klub Híradója.

A bíróság döntése szerint a fiataloknak havi 137 ezer, illetve 342 ezer forintos életjáradék jár 2014-től visszamenőleg.

A magyar turistákkal teli busz 2011-ben tartott a hurghadai üdülőövezetből a reptérre, amikor óránként 90 kilométeres sebességgel megpróbált bevenni egy éles kanyart, de az oldalára borult. Tizenegy magyar turista meghalt, 28-an pedig megsérültek, köztük az akkor 9 és 11 éves testvérpár.

A sofőrt korábban 3 év letöltendő börtönre ítélték. Az egyiptomi utazási iroda 200 millió forint kártérítést fizetett az utasoknak egy évvel a baleset után. Az utazást szervező magyar Best Reisen teljes körú kártérítési felelősségét két éve állapították meg.

Hamarosan további három túlélő pere kerülhet bíróság elé.

Exit mobile version