nlc.hu
Utazás
11 300 méter magasban verekedett össze az Iraqi Airways két pilótája

11 300 méter magasban verekedett össze az Iraqi Airways két pilótája

Több mint 150 utassal a fedélzeten. Műszerek is megsérültek a verekedésben.

Repülés közben, 11.300 méteres magasságban verekedett össze az Iraqi Airways első- és másodpilótája, miközben 157 ember utazott a repülőgépen. A két férfi a pilótafülkében esett egymásnak, végül a biztonsági személyzet választotta szét őket. Az utasok beszámolója szerint a csetepatéban műszerek is megsérültek.

A tettlegességig fajult vitáról az Airlive.net számolt be. A portál szerint a verekedésre egy Iránból Irakba tartó repülőgépen került sor, azt ugyanakkor nem tudni, hogy a két pilóta min veszett össze annyira, hogy ölre mentek miatta.

Az iraki közlekedésügyi minisztérium közleménye szerint az ügyben vizsgálatot indítottak, a légitársaság pedig azonnali hatállyal felfüggesztette a két verekedő pilótát.

Ide kapcsolódó „érdekesség”, hogy az Iraqi Airways 2015 óta nem repülhet az Európai Unió területén, amiért a légitársaság a legalapvetőbb biztonsági előírásoknak sem felelt meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top