nlc.hu
Utazás
Lezárták a londoni Gatwick repteret, budapesti járatot is töröltek

Lezárták a londoni Gatwick repteret, budapesti járatot is töröltek

Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték.

A Gatwick repülőtéren először csütörtökre virradó éjjel állították le a forgalmat, miután a repülőtér közvetlen környékén és légterében is több drónt észleltek. A brit polgári repülésügyi törvények közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében tiltják drónok reptetését.

A forgalom később megindult, de csütörtökön kora reggel ismét drónokat láttak Gatwick közelében, éppen a bevezető légi folyosón, és a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőt újból lezárták. A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat.

Budapesti járatot is érint

A csütörtöki menetrend alapján Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság közlekedtetne két járatpárt, de a repülőtér járatinformációja csütörtök reggel az elsőt töröltnek jelezte.

A repülőtéri hatóságok felhívásban kérték az utasokat, hogy ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt elindulnak a repülőtérre.

Átirányítások

A Gatwick felé már úton lévő járatokat széles földrajzi körben irányították át más repülőterekre: sok gép szállt le a közeli Heathrow-n, a legnagyobb forgalmú londoni repülőtéren, illetve a Londontól északra fekvő Lutonon, de átirányítottak érkező gépeket a több száz kilométerre fekvő Manchesterbe, Liverpoolba, Cardiffba, sőt Párizsba és Amszterdamba is.

A repülőtér kapacitásai határán működik, és a csütörtöki kiesés áthúzódó hatásai miatt a következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top