Utazás

Egyre többen adják fel a repülést, hogy védjék a környezetet

Az átállás eleinte nem könnyű, de aki nem repülővel utazik, imádja.

Roger Tyers négy nap alatt jutott el Kijevből Moszkvába vonattal, és mivel Peking a célja, a teljes utazás 14 napig fog tartani. Repülővel csupán 10 óra lenne az út Londonból a kínai fővárosba.

Ám a Southamptoni Egyetem környezetszociológusa a klímaváltozás hatásait kutatja, ezért képmutatásnak érezné, ha repülőre ülne. Pedig a vonatozás nemcsak tovább tart, hanem drágább, és jóval komolyabb tervezést igényel. A környezetvédelmi megfontolások miatt azonban kitartott az elképzelése mellett – írja a 444 a Guardian nyomán.

A repülésmentes mozgalmat persze nem csak a tudósok támogatják, egyre több embert foglalkoztat a repülők károsanyag-kibocsátása. Jelenleg a légi közlekedés a bolygó szén-dioxid-kibocsátásának 2 százalékárt felel, ám 2050-re ez az arány 16 százalékra nőne. Az Európai Unióban például 1990 és 2006 között 87 százalékkal növekedett a repülés okozta üvegházgáz-kibocsátás.

A repülésellenes mozgalom Svédországból indult, és ott már érezteti a hatását: 2018-ban már csökkentek az utasszámok a repülőtereken. A támogatók szerint a repülésből egyszerű fogyasztási cikk lett, az emberek azért választják, mert ezt látják maguk körül. Pedig nem ez az egyetlen módja az utazásnak.

Akik már átálltak, azt mondták, eleinte nehéz volt a repülésmentes élet. Aztán nagyon megszerették, sokkal többet látnak így a világból, és kalandosabb is az utazás. A gyerek érzékelik, milyen nagy távolságokat tesznek meg, látják, hogyan változik a táj. Az utazás pedig az élmény részévé válik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top